Lázadj fel és mosolyogj, a csoda bennünk van

2018.10.17. 07:00

Lélekemelő pillanatok Schäffer Erzsébettel

Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista író-olvasó találkozójára nagyon sokan voltak kíváncsik a faluházban. Végig nagyon barátságos hangulat jellemezte az eseményt, sokszor nevettünk, könnyeztünk, izgatottan hallgattuk az írónő szavait.

Szendi Péter

Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista író-olvasó találkozójára nagyon sokan voltak kíváncsik a faluházban. Végig nagyon barátságos hangulat jellemezte az eseményt, sokszor nevettünk, könnyeztünk, izgatottan hallgattuk az írónő szavait. Fotó: Szendi Péter

Kedves lénye, történetei, minket, az egyszerű embereket mutatta be. Közvetlensége, nyitottsága magával ragadó volt. Számára fontos volt, hogy a rendezvény előtt egy sétát tegyen a jó időben a településen. Magával ragadta az a miliő, ami Felsőörsöt jellemzi. Az Árpád-kori templom, a virágos, rendezett falu, a vendégszerető emberek, egy teljesen másvilágba repítették el őt. Megható volt számára a közönség szeretete, odaadása, hogy több fiatal család is képviselte magát, akik hozták magukkal a gyerekeiket.

Lázad fel, és mosolyogj! Ez volt az író-olvasó találkozó címe. Elmondta, hogy Pesten, amikor felszáll a villamosra, akkor komor, megtört arcokat lát. Felsőörsön viszont, az ő szavaival élve, nem látott besavanyodott lelkű embereket. –Ha az ember közelebb van az éghez, a földhöz, reggel kilép a gyepre, a rétre, és fák veszik körül, miközben a másik ember ráköszön, rálát a Balatonra, látja a gyerekeket óvodába menni, közben összeszedi a gesztenyét, kimegy és levágja a szőlőt, ez maga a csoda, amelyet meg kell becsülni. Ebben a környezetben könnyebb derűsnek maradni. Az ember lelkiállapota nagyon fontos, hogy mit sugároz kifelé – vallja Schäffer Erzsébet.

Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista író-olvasó találkozójára nagyon sokan voltak kíváncsik a faluházban. Végig nagyon barátságos hangulat jellemezte az eseményt, sokszor nevettünk, könnyeztünk, izgatottan hallgattuk az írónő szavait. Fotó: Szendi Péter

 

Szerinte a mai rohanó, taposó világban néha fel kell lázadnunk, hogy az ember a természetes állapotát, jó kedvét visszaszerezze. Ezért is vonta be a hallgatóságot egy közös játékba, miközben történeteket mesélt életéről, könyveiről. A közönség pedig játszott, élvezte minden egyes percét a közel két órás rendezvénynek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában