Tapolca

2017.10.12. 08:30

Más az értékrendjük – Szollár Gyula bemutatta új kötetét

„ Értékrendet próbálok közvetíteni, de nem biztos, hogy népszerű manapság a tisztességről beszélni.”

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Ezt hangsúlyozta második, Találkozások című új kötete bemutatóján Szollár Gyula helyi iskolaigazgató a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban.Az Országos könyvtári napok keretében rendezett programon a kötet szerzője elmondta, hogy előző, Azok a pimasz kamaszok című kötete folytatása ugyan a 18 évvel később játszódó történet, azonban önálló olvasmányként is megállja a helyét. Nem változtak a szereplők, akik tulajdonságaihoz, valamint a szituációkhoz ugyancsak ihletet adtak számára a munkával töltött hétköz- napok. Hiszen középiskolai igazgatóként nap mint nap szembesül a fiatalokat és szüleiket érintő kérdésekkel.

Szollár Gyula második kötetét mutatta be az olvasóknak, akik többen dedikáltattak is a szerzővel Fotó: Tóth B. Zsuzsa

 

Sőt, azok saját életpályáját is befolyásolták. - Az új kötetben az előzőhöz képest már sokkal inkább szükség volt a fantáziámra, hogy a későbbi időbe helyezzem a szereplőket. Az egyikük szájába adott mondatok valóságosak, a kollégák közül néhányan biztosan be tudják azonosítani egyik-másik diákot, akik ők maguk is tudják, hogy szerepelnek a kötetben.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A könyv arról szól, amiről az első kötet. Értékrendet próbálok közvetíteni, de nem biztos, hogy népszerű manapság a tisztességről beszélni. Más a fiatalok és más a mi korosztályunk értékrendje. Pedig fontos a család, a barátság, egymás segítése, az őszinte párbeszéd – hangsúlyozta a szerző.

Vallotta, hogy egyre nehezebb dolguk van a pedagógusoknak a pénz világában, hiszen már a gyerekektől sem áll az távol. Amint az sem, hogy minél egyszerűbben oldják meg feladataikat, az iskola elvégzését, az érettségit. A pedagógusok mégis hisznek benne, hogy érdemes tanítaniuk, és az elhangzottak talán egyszer, lehet, hogy csak évek múlva, de majd eljutnak a diákok füléhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában