életigenlő humor

2018.04.16. 18:06

Nosztalgia és életkedv jellemzi az új évadot a Pannon Várszínházban

Az életigenlő humor jegyében hirdetett új évadot a Pannon Várszínház hétfőn a Hangvillában. A színház társulata a 2018–2019-es évadra öt új bemutatóval készül.

Leitner Vera

A Pannon Várszínház sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra 2018/19-es kőszínházi évad tervét.

A darabok megválasztásában kiemelt szerep jutott a múltidézésnek és a jókedvnek, derült ki a Pannon Várszínház hétfőn bemutatott évadtervéből. Vándorfi László színházigazgató elmondta, a készülő előadásokban ugyan a humor dominál, ám ez nem feltétlenül könnyed szórakoztatást jelent, sokkal inkább egy sajátos világszemléletet. – A humor életkedvet, életigenlést jelent, és humorral lehet történelemről, társadalomról, komoly konfliktusokról is beszélni. A jövő évadban célunk lesz szórakoztatni, elgondolkodtatni, esetenként megnevettetni – nyilatkozta az igazgató.

A Pannon Várszínház sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra 2018/19-es kőszínházi évad tervét. Fotó: Balogh Ákos / Napló

A következő évad első előadásaként a Béke presszó című zenés játékot mutatja be a társulat, melynek prózai és dalszövegeit Géczi János és Likó Marcell, történetét Vándorfi László, zenéjét pedig a Vad Fruttik alkotta meg; az előadás zenei anyagában olyan dalok is felbukkannak, melyek az együttes még meg nem jelent, új CD-jén kaptak helyet. A készülő ősbemutató érdekessége, hogy a Béke presszó egykor valóban létezett, a Pannon Várszínház egyik ma is használt játszó helyszíne, az inotai Béke Művelődési Ház büféje volt, ahová az erőmű dolgozói jártak. A darabban furcsa történet elevenedik meg, ahol meghasadnak, kibővülnek a dimenziók, és olyan alakok jelennek meg, akik egy valódi kelet-európai Tarantino-világot hoznak létre, fogalmazott Vándorfi László.

Fotó: Balogh Ákos / Napló

A Csinibaba című Tímár Péter-film, és annak Márton Gyula által írt, eredeti színpadi változata kapcsán elhangzott, a produkció – alcíméhez hűen – zenés-táncos visszarévedés a ’60-as évekbe, melyet lírai, abszurd humor foglal keretbe. – Tündéri, nosztalgikus, ám fájdalmas történet egy olyan világról, ahol az álmok messzebbre nyúltak, mint a valóság, és megjelennek azok a problémák, melyeket talán még most sem nőttünk ki – emelte ki az igazgató.

Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékát – mely a Thália Színházban töretlen sikerrel fut – Szelle Dávid állítja színpadra. Az írott anyag alapvetően nagyon szórakoztató, melynek megvalósítása – a három stewardessmenyasszonnyal büszkélkedő francia építész történetének fordulatosságából fakadóan – az elejétől a végéig nagyon pontosan megrajzolt koreográfiát igényel, mondta el a sajtótájékoztatón Szelle Dávid.

Fotó: Balogh Ákos / Napló

Bacsó Péter A tanú című filmjét Hamvai Kornél írta át színpadra, s a darab a film összes nagy szállóigéjét, híres nagyjelenetét átvette. A produkció szintén szerepel a színház új évadában. Az igazgató rámutatott, kevesen tudják, hogy a történet alapjaiban Örkény István egy meg nem született, végig nem írt darabja lelhető fel, s a nagyszerű figurákat felvonultató alkotás amellett, hogy kiválóan szórakoztat, egy mélységesen magyar ügy.

Hámos György és Vajda Anikó Mici néni két élete című vígjátékát ugyancsak egy film tette híressé, sokan emlékezhetnek Kiss Manyi és Páger Antal feledhetetlen alakítására. Az alapot itt a fiatalok lakáshoz jutásának nehézsége adja, ám témái közt megjelenik az idősek és a fiatalok szerelemhez, barátsághoz, élethez való joga.

Vándorfi László kiemelte, sikerükre való tekintettel az idei évadban bemutatott valamennyi darabot repertoáron tartják az új évadban is, melyben a korábbi évek bemutatóival együtt így összesen huszonegy különböző produkciót tekinthetnek meg a nézők. lv

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában