Írd és mondd!

2018.01.17. 10:38

Ott voltunk a veszprémi évindító slam poetry-n!

Januárban ismét visszatértek az odaLÖKött KÖLtészet művészei a színpadra.

Horváth Virág

A veszprémi slammer csapat erősen indította a 2018-as évet. A polgárpukkasztó témában szervezett versenyben a résztvevők végül a hétköznapi témákat emelték ki. A Dubniczay-palota adott helyet a rendezvénynek, ahol mozdulni sem lehetett, a terem előtt is érdeklődők és versenyzők figyelték az est menetét.

A témaverseny végeredménye:

1. Éltető Erzsébet Zsóka 29 pont

2. Somogyi Csaba 26 pont (43,5 pont)

3. Enyingi Vivien 26 pont (42,5 pont)

Éltető Erzsébet „régi motosnak” számít a veszprémi slamközösségben. Bár mostanában nem hallhattuk őt sűrűn a mikrofon mögött, most elemi erővel robbant be szövegével. Megérdemelt első helyen végzett a témaversenyben, kiegyensúlyozott, karakteres szövege és előadásmódja pedig példa lehet a tapasztalatlanabb slammelők számára.

Éltető Erzsébet a győztes slam elmondása közben

A szokásos havi slam esteken nem kikötés ugyan, hogy egyéni versenyzők lépjenek fel, mégsem sűrűn találkoztunk még páros csapattal a megmérettetésen. Üde színfoltja volt tehát az estnek Lil Mama és Big Daddy performansza, akik szerelmes párként igyekeztek megfejteni a szerelem természetét.

Az eseménynek Tóth Szabolcs Ex volt a házigazdája, aki megosztotta a veol.hu-val a nemrégiben tartott évzáró megbeszélés részleteit.

Az évösszegzőn elhangzott, hogy a jelenlegi irányokat megtartva ( a Szigonyban a Full Kontakt, a Dubniczayban a szokásos havi slam estek illetve egyéb felkérések) menetelnek tovább az új évben. Illetve felvetődött egy középiskolai slam workshop lehetősége is, Szabolcs elmondása szerint ez még gyerekcipőben jár, de folynak ez ügyben a tárgyalások. A Közgáz erre nyitott lehet – tette hozzá a házigazda.

Tóth Szabolcs, házigazda, slammer

Szervezeti változásokat nem terveznek: Elsősorban még mindig szeretném én vinni a vállamon a slam oroszlánrészét, mert mostmár 5 és fél év távlatában csinálom, van egy olyanfajta kötelességtudat bennem a slam és a slammerek irányába, hogy szinte már a második gyermekem. Odafigyelek rá, terelgetem az útját.

Az időpontokat illetően a közönség kérése előtt fejet hajtva a szigonyos Full Kontaktokat csütörtökről pénteki napra tették át.  Szabolcs szerint az emberek nyugodtabb lélekkel mozdulnak ki pénteken, tudván, hogy másnap nem kell munkába vagy iskolába menni.

Bár Ex igyekszik mindenki véleményét meghallgatni, és kompromisszumot kötni, elmondta, szinte lehetetlen ez a vállalkozás. „Jelenleg több mint 20 aktív slammer van az odaLÖKött KÖLtészet csapatában. Ennyi ember akaratát szinte lehetetlen érvényre juttatni.”

A 2018-as tervek közül a csapat vezetője kiemelte a GPS2-t, amelyet március 8-án, nőnapon tartanak, a rendes havi slam keretein belül: „Három évvel ezelőtt megrendeztük már a Girl Power Slamet (GPS), idén is ezzel szeretnénk kedveskedni a veszprém és környéki slammer hölgyeknek, kicsit továbbfejlesztett változatban Girl Power Showcase (GPS2) néven rendezzük meg március 8-án.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában