Alsóörs

2018.07.19. 07:00

Párhuzamok és találkozások – Somos Zsuzsa festőművész kiállítása a Török-házban

Somos Zsuzsa festőművész ezer szállal kötődik a településhez. Ötven éve minden nyarat Alsóörsön tölt, ez volt a negyedik kiállítása, melyet követett a felnőtt és gyermek művésztábor.

Szendi Péter

A tárlaton megcsodálhattuk Somos Zsuzsa akvarelljeit, pasztelljeit, hangsúlyozva a balatoni tájakat Fotó: Szendi Péter

Sokan gyönyörködtek a Török-házból az alsóörsi panorámában. Többen megállapították, hogy milyen szerencsések, hogy ilyen szép helyen élhetnek. Az idilli környezethet kiváló választás volt a szervezők részéről Hollós Petra klarinét és Hollós Dia szaxofon játéka, ezzel is emelve a kiállítás hangulatát. Ezt követően Ferenczy Gábor alpolgármester elmondta, hogy méltán büszkék Somos Zsuzsára, akinek számos festménye született a településen. Alsóörs értékei az ő munkásága révén is gyarapodtak, gondoljunk csak képeire, valamint Gyárfás Endre íróval közösen készült alsóörsi témájú könyveire. Egyben elismerte a művésznő utánpótlás neveléssel kapcsolatos tevékenységét is, hiszen tavaly életre keltettek egy gyermek művésztábort, mely az idén is folytatódik.

A tárlaton megcsodálhattuk Somos Zsuzsa akvarelljeit, pasztelljeit, hangsúlyozva a balatoni tájakat Fotó: Szendi Péter

A kiállítást Kádár János Miklós professzor, emeritus nyitotta meg. Méltatta a művésznő munkásságát, dicsérte annak látásmódját. Egyedülállónak tartja azt az irányt, amely a grafológia, a vallástörténet, a történelmi események párhuzamait és találkozási pontjait felfedi. Mint mondta, Somos Zsuzsa grafikáit, vízfestményeit, akvarelljeit jól ismeri, az, amit most az alsó kiállítótérben látott, számára is meglepetés, olyan hiányt pótló újdonság, amely csodálattal tölti el. A tárlaton megcsodálhattuk Somos Zsuzsa akvarelljeit, pasztelljeit. Hangsúlyozva a balatoni tájakat, Tihany látképét, egy folyópart részletét, tükröződéseket a vízen. Az alsóörsi sorozaton visszaköszöntek az Ófalu ódon házai, egy – egy kőfal, pince, vaskapu. Alsóörs nevében Ferenczy Gábor virágcsokorral fejezte ki elismerését Somos Zsuzsának és a közreműködőknek egyaránt. A kiállítás felépítésében Huszár Mária nyújtott segítséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában