Slam poetry

2017.09.18. 18:36

Rizsa a nyúlüregben – Ősszel sem áll meg a slam-kerék

Csütörtökön, immár az őszbe lépve özönlötték el a slammerek és slamkedvelők a veszprémi Dubniczay Palotát.

Horváth Virág

Sem az eső, sem a hideg nem vette el a kedvét fiataloknak, és kevésbé fiataloknak, hogy a veszprémi Vár utcát megmászva részt vehessenek a veszprémi odaLÖKött KÖLtészet legutóbbi rendezvényén. Mostmár szinte hagyományszerűen vendégelőadót is köszönthettünk a csapatban, a Vácott és Budapesten is többszörösen győzedelmeskedő Riskó Bence Rizsát.

A veszprémi slammerek minden hónapban kétszer is előadják szövegeiket, mégis újra és újra teltházas az esemény, akárcsak a mostani.

A most második helyet elért Hatos Fanniról korábban már ódákat zengtem, most viszont a megérdemelten győztes Pintér Anna tette magasra a lécet. Fontos kiemelni, hogy jól megírni egy romantikus/szerelmes/csalódásos slam szöveget (ahogyan verset, prózát is) szörnyen nehéz, hogy ne hasson nagyon epigonkodónak, ne tolja meg a „csöpögős” indexet. Anna rendkívül érzékenyen nyúlt a témához, és ennek 27,5 pont (a harmincból), és egy első hely lett a jutalma.

 

A verseny eredménye egyébként a következő lett:

1. Pintér Anna 27,5 pont

2. Hatos Fanni 27 pont

3. Borsos Bence hoBBit 26 pont

4. Nyáry Olivér 25,5 pont

5. Orbán Bence 24 pont

6. Somogyi Csaba 23,5 pont

7. Újvári Boglárka 22,5 pont

7. Sarka Dominik Sadboy 22,5 pont

8. Rompos Ádám 22 pont

9. Kovács Bori 21,5 pont

9. Baranyai Marci 21,5 pont

9. Johnny Clash 21,5 pont

10. Mecséri András 18 pont

Mindenkit felsoroltam, mert minden név fontos. Erős, okos szövegek hangzottak el, ahogyan a pontszámok is mutatják.

Legközelebb Full kontakt vol. 10-en találkozhattok az előadókkal szeptember 28-án, ahol a slam poetry legkülönbözőbb arcait láthatják az odaérkezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában