személyes tapasztalatok az ötödik napon

2018.07.11. 18:00

Túl az első felén – Megállíthatatlanul robog a Rozé, Rizling és Jazz Veszprémben

Kedden ismét részt vettünk a Rozé, Rizling és Jazz Napokon. Kiderült: a veszprémiek nem fáradnak. Kollégánk is egészen jól bírja a gyűrődést.

Horváth Virág

Túl a felén a fesztiválnak, az ötödik napon az összesen tízből már sokkal többet ér egy-egy ülőhely a Rozé, Rizling és Jazz Napokon. Este 8 után pedig valóságos vadászat zajlik egy zsebkendőnyi helyért a sörpadon, lépcsőn, babzsákon. Pedig helyben bővelkedik a mi szeretett Óváros terünk. Ebből is látszik, hogy a veszprémiek nem fáradnak, és töretlenül látogatják a fesztivált egyik napról a másikra.

Ez nem teljesen igaz, hiszen nem csak a veszprémiek töltik meg az Óváros teret (kedden délután például egy eltévedt budapesti párt kísértem a helyszínre), hiszen országos színvonalat képvisel a fesztivál, és a VeszprémFestre érkező vendégek is valószínűleg szívesen jönnek majd el egy kis borkóstolásra.

A fesztiválpohár kifogyhatatlan fotótémát kínál Fotó: Horváth Virág

A keddi napot a Varga Tivadar Project indította, a délutáni napsütésben öröm volt hallgatni a virtuóz játékukat. Utána rögtön a Pankastic! csinált fergeteges bulit, az alapozás után itt már elkezdődött a mocorgás, ütemre riszálás, és a tömeg is egyre nőtt. Az utolsó fellépő az est folyamán pedig Éliás Gyula Jr. és zenekara volt. „A magyar " target="_blank" rel="nofollow noopener">Barry White” – így konferálták fel őt a színpadon, és, bár kicsit máshogy, mégis ugyanolyan csodás, a női lelkeket meglágyító hangja van. Nem volt kérdés, hogy a megfelelő mennyiségű bor elfogyasztása után egy ilyen koncertet végig illik táncolni, és énekelni. A közönség pedig nem hagyta cserben a művészt, bármilyen dalszöveget örömmel énekeltek, legfőképpen a Kool & The Gang Get Down On It című slagerének „magyar verzióját”. Még most is halljuk „Ugye jössz táncolni? Szeretsz táncolni?” – mindkét kérdésre igen volt a válasz, a nézők pedig imádták.

Éliás Gyula Jr. és zenekara koncertjén szívesen táncoltak az emberek

Szerencsére az eső már csak akkor kezdett el csöpögni, majd rövid időn belül szakadni, amikor már vége volt a koncertnek, így a tömeg hamar szétszóródott. A szerdai esőzések pedig erősen kérdésessé teszik, hogy a hatodik napon is tömeg lesz e a Rozé, Rizling és Jazz Napokon. A VeszprémFest koncertjei is védett helyre vonulnak a mai napon. Mivel 21 óra körül már eső várható, ezért a mai utolsó, a Mojo WorKings koncert sajnos elmarad, és ajánlott esernyőt is hozni.

Te is ott voltál kedden a fesztiválon? Keresd meg magad a galériában!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában