Kézilabda

2017.11.13. 21:52

Nemzetközi szintre hangolódik a BKSE

Egy héten belül a másik hazai nagyágyú elleni mérkőzést is kipipálja a Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I-ben.

Horváth Gábor

A Balatonfüredi KSE (jobbra Kemény László) a Veszprém után a Szegeddel meccsel Fotó: Penovác Károly

A Telekom Veszprém elleni hazai mérkőzést követően ma a Mol-Pick Szeged vendége lesz a Balatonfüredi KSE a férfi kézilabda NB I-ban.

A Balatonfüredi KSE (jobbra Kemény László) a Veszprém után a Szegeddel meccsel Fotó: Penovác Károly

A BKSE természetesen – az egy héttel ezelőtti meccshez hasonlóan – ezúttal sem pontszerzési reményekkel lép pályára, azonban ez nem jelenti azt, hogy a füredieknek ne lennének terveik az előttük álló hatvan percre. – Fiatal kerettel álltunk fel, várható volt, hogy kijön a különbség a két együttes között – tekintett vissza a Veszprém elleni hazai találkozóra (25:39) Csoknyai István, aki hozzátette: nagyarányú vereség ide vagy oda, pozitívumok is akadtak a megyei összecsapáson. – Lendületesen, sok futással játszottunk. Persze emiatt több technikai hiba is becsúszott. Fontos megjegyezni, hogy négy junior játékosunk sok időt volt a pályán, és a fiatalok jó teljesítményt nyújtottak. Nemzetközi kupapárharc előtt állunk, s a BL-csapatok elleni bajnoki meccsek jó gyakorlási lehetőséget biztosítanak – fogalmazott Csoknyai István. A Balatonfüredi KSE mestere a Szeged elleni találkozóval kapcsolatban elmondta, szeretnék tovább építeni csapatukat, próbálnak jó meccset játszani a bomba-erős Tisza-partiak otthonában. Örömteli, hogy Fazekas Nándor felépült, a rutinos kapus ismét bevethető, nem úgy, mint a három felnőtt balátlövő közül kettő: Zdolik Bence és Szita Zoltán továbbra is maródi, az új szerzemény Tarik Vranac talán már pályára léphet Szegeden. A Mol-Pick Szeged–BKSE meccs ma 18 órakor kezdődik.

A fürediek programja elég sűrű lesz a folytatásban. A BKSE vasárnap a spanyol Granollers vendége lesz az EHF-kupa harmadik selejtezőkörében.

Jövő hét szerdán a Magyar Kupában lesz jelenésük a Balaton-partiaknak, akik a Ferencvároshoz utaznak, szombaton pedig jön a Granollers elleni visszavágó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában