foci

2018.01.08. 15:22

Bemutatták a VLS új szakvezetőjét

Aki nem hisz a bennmaradásban az most felállhat és elmehet – így kezdte bemutatkozó beszédét a csapat előtt a VLS Veszprém NB III-as alakulatának új szakvezetője, Vágó Attila.

B. Virág Rita

Fotó: Balogh Ákos

Az 58 éves szakembert Szabó Péter, a VLS Veszprém ügyvezetője hétfőn délután mutatta be a társaságnak.

Vágó Attila harmadszor vállal szerepet a veszprémi labdarúgásban, legutóbb a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáért hagyta el a királynék városát, ám akkor még NB II-ben szerepelt a csapat.

Mint megtudtuk, négy játékos biztosan távozik Veszprémből, Boromisza Gábor visszatért az NB I-es futsal csapathoz, az 1. FCV-hez, Polareczki Roland másutt folytatja pályafutását, míg Szanyó Dániel és ifjabb Szűcs Lajos Balassagyarmatra igazolt.

- A bennmaradás érdekében vérszövetséget kötöttünk Szabó Péterrel. Óriási kihívás előtt állunk és legalább minden második meccsünket hozni kell ahhoz, hogy osztályt tudjunk tartani. Aki nem bízik, hisz a bennmaradásban, az most még felállhat és elmehet – hangsúlyozta Vágó Attila. – Nyolc hetes, kőkemény felkészülést kezdünk, ezalatt 14 edzőmérkőzést játszunk és erre az időszakra 44 edzést tervezek. Azt gondolom, az NB I-es klubok sem végeznek ennél nehezebb munkát – folytatta a tréner az öltözőben összegyűlt játékosok előtt.

A szakvezető hozzátette, mindenkinek megadja majd a lehetőséget a játékra, senkivel sem fog kivételezni, számára csakis a megfelelő hozzáállás és az elvégzett munka lesz a mérvadó.

- Az léphet pályára a bajnokikon, akik kiteszik a szívüket, lelküket a gyakorlásokon. Nem kell mindenben klasszisnak lenni, ám minden játékosnak meg kell győznie arról, hogy egy valamiben képes extrát nyújtani – húzta alá.

Fotó: Balogh Ákos

Vágó Attila elmondta, három és fél éves szerződést kötött a VLS-sel, vagyis hosszútávú koncepciót vázoltak fel előtte a klub vezetői, amely elnyerte a tetszését. Az idén a bennmaradás az elsődleges cél, jövőre pedig már szeretné letenni egy olyan gárdának az alapjait, amely egy-két éven belül esélyes lehet az NB II-es feljutásra is. Ráadásul az utánpótlás szakmai felügyeletét is rábízták, vagyis végigkövetheti a veszprémi tehetségek kiteljesedését is.

Három új játékost is köszöntött: a győri nevelésű, 21 éves Szabó Tibor Ajkáról érkezett. A 28 éves belső védő Radványi Dávid járt már Veszprémben, most a Hajdúböszörményt hagyja el. Kiss Tamás kapus 24 esztendős, Siófokról teszi át a székhelyét. Vágó Attila elárulta még, tárgyalásban áll még Ribarics Roland támadóval, valamint Czimbalmos Zalán balszélsővel is.

Az első edzőmérkőzését január 17-én vívja a VLS a megyei I. osztályú Tihany otthonában 18 órától. Január 20-án Budafok-Veszprém (11.00 óra), 24-én Csákvár-Veszprém (14.30), 25-én ZTE-Veszprém (14.00) találkozót tartanak.

Hazai pályán először január 27-én mutakozik be a Vágó-csapat, akkor a VLS az ugyancsak NB III-as Iváncsa alakulatát fogadja a műfüves pályán 11 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában