Pápa

2018.06.01. 21:01

Győzelemmel fejezné be a szezont a Perutz

Június 3-án, vasárnap – a többi párosítással egy időben – Gyirmóton zárja a 2017/2018. évi NB III-as labdarúgó-bajnokságot a Perutz FC. Marton Miklós nyolcadik helyezett csapata az utolsó előtti, 15. helyen álló és már biztos kieső Gyirmót II vendége lesz.

Haraszti Gábor

Jól sikerült a hazai szezonzáró a bakonyaljaiak számára, hiszen 3:1 arányban legyőzték a Videoton második csapatát.

– Pozitívum, hogy kétszer is meg tudtuk szerezni a vezetést, és mindent egybevetve megérdemelt volt a sze-zon 14. sikere – mondta Marton Miklós, a Perutz vezető-edzője.

– Örülök, hogy fiatal ka-pusunk, Szigeti Ákos és támadónk, Szedlacsek Balázs is tudott élni a bizalommal, remélem, vasárnap sem okoznak majd csalódást.

A Pápa Perutz FC (balra Somogyi Richárd) végre megtörné a rossz idegenbeli szériát Fotó: Penovác Károly

Nulla – pontosan ennyi egységgel növelték pontjaik számát tavasszal idegenben a sárga-kékek. A gyenge szereplés váratlan a pápaiaktól, annál is inkább, mivel ősszel vendégként öt győzelmet és egy döntetlent értek el. – Bízom a szép búcsúban, emellett azt sem szabad elfelejte-ni, hogy tavasszal továbbra is pont nélkül állunk idegenben, örülnék – ha csak az utolsó fordulóban is, de – ez a negatív széria megtörne – hangsúlyozta a pápaiak edzője.

– Van törlesztenivalónk a Győr-Moson-Sopron megyeiek felé, hiszen novemberben pont ellenük szakadt meg a nyolc találkozó óta tartó veretlenségi sorozatunk, 3:2-re kikaptunk. Úgy vágtunk neki ennek az utolsó két találkozónak, hogy szeretnénk hat pontot szerezni, és akkor, azt gondolom, elmondhatjuk, hogy jó szezont zártunk. Amennyiben a BKV Előre botlik, és mi nyerünk, elcsíphetnénk a hetedik helyet, ami azt szem előtt tartva, hogy a csoport újoncai vagyunk, jó eredménynek mondható.

A Videoton ellen Császár Attila letöltötte egymeccses eltiltását, így a belső védő újra bevethető lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában