Madridi futballtanulmányút

2018.10.11. 07:00

A gyulafirátótiak az Atletico utánpótlásképzésével ismerkedhettek

A berlini tanulmányutat követően a spanyol fővárosban jártak a Gyulafirátót SE képviselői, akik ezúttal a latin futballal, elsősorban az Atletico Madrid képzési rendszerével ismerkedtek.

HG

A képen balról Batics Attila, Fogl Sándor, Stefan Savic, Hagymási Zoltán, és Polonkai Csaba Fotó: GySE

Igazán dicséretes, ha egy megyei első osztályú csapat vezetői, edzői veszik a fáradtságot és a kötelező tanulmányok mellett igyekeznek továbbképezni magukat. A gyulafirátótiak épp ezt teszik, Fogl Sándor szakmai vezető és Polonkai Csaba edző nemrég Berlinben, Dárdai Pál Hertha BSC-jénél járt, most pedig Spanyolországba utazott.

A képen balról Batics Attila, Fogl Sándor, Stefan Savic, Hagymási Zoltán, és Polonkai Csaba Fotó: GySE

A páros – amely Hagymási Zoltán edzővel és Batics Attila szervezővel, tolmáccsal egészült ki – célja a főváros, Madrid volt.

– Tavasszal Berlinben voltunk, és a Hertha BSC utánpótlásképzését tanulmányozva elhatároztuk, hogy a következő állomás a latin futball legyen. A nemzetközi labdarúgásban egyre inkább eltűnnek a sémák, nem beszélhetünk már hagyományos „angol fociról”, vagy „német erőfociról”, vagy „technikás latin fociról”. Egyre inkább egybeolvadnak ezek a fogalmak, de azért a saját játékstílus kialakításánál mégis nagyon fontosak ezek az ismérvek. Véleményünk szerint a közép-európai, „magyar foci” közelebb áll a technikás, kisjátékra alapuló spanyol focihoz, ezért is vártuk nagyon ezt az utat – fogalmazott Fogl Sándor, aki megjegyezte: igyekeztek városnézésre is időt keríteni, de a fő céljuk az Atletico Madrid utánpótlás-filozófiájának, kiválasztásának, valamint képzésének megismerése volt.

– Az Atletico majahondai utánpótlás központjában a felnőtt együttes mellett 13 utánpótlás csapat készül, a 12 éves „alevin” alakulattól a „B” csapatig. Általánosságban sok új dolgot nem láttunk, de azt megállapítottuk, hogy ez a játék sokkal közelebb áll hozzánk. Minden korosztályban edzői stáb dolgozik, a vezetőedző munkáját két segédedző, két erőnléti-, egy kapusedző segíti, gyúró, orvos gyógytornász, menedzser, rehabilitációs szakember és a technikai személyzet segíti. Alapvető a technikai elemek tanulása, gyakorlása a lehető legnagyobb sebességű végrehajtással.

A gyulafirátóti szakembertől megtudtuk, a spanyol klub minden nap azon dolgozik, hogy akadémiáját a világ egyik legjobb átfogó oktatóközpontjává tegye.

– Több edzést is megtekinthettünk, a 15 éves korosztály labdatartásától, a 17 évesek támadás variációján keresztül a felnőtt csapat üres területre való mozgásáig. Bármely korosztályt néztük, megállapíthattuk, hogy technikailag nagyon képzettek a játékosok és mozdulati gyorsaságuk mellett gondolkodásban is gyorsak. Az akadémiai látogatást és az Atletico Madrid La Liga mérkőzésének a megnézését is a klub montenegrói játékosának, Stefan Savicnak köszönhetjük, aki mindenben segített nekünk, bármilyen kérésünk, kérdésünk volt, rendelkezésünkre állt. Nagy élmény volt testközelből látni, hogyan edzenek ezek a klasszisok, Koke, Rodri, Griezmann, Diego Costa, Lemar és persze a sztáredző, Diego Simeone.

A magyar küldöttség a Huesca elleni bajnokit tekintette meg az Atletico csodálatos stadionjában, ahol fantasztikus hangulat fogadta őket. Fogl Sándorék Savic mellett a másodedző Germán Burgosszal is találkozhattak, Simeonét – a szigorú biztonsági előírások miatt – csak távolról figyelhették, de így is meg tudták állapítani, mekkora intenzitású munkát végez az argentin mester.

A rátótiak második tanulmányútja is rendkívül tanulságos és élménydús volt, legközelebb a Dinamo Zagrebhez szeretne ellátogatni a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában