emlékverseny

2018.10.17. 19:32

Emléket állítottak Bánhidi Márknak

Harmadik alkalommal állítottak emléket a pápai és környékbeli atléták Bánhidi Márknak, a 2014 januárjában nagyon fiatalon elhunyt, tehetséges sportembernek.

Haraszti Gábor

Száznál is többen vetélkedtek egymással a fiumei úti sporttelepen, a résztvevőket remek idő fogadta Fotó: Haraszti Gábor

A Bánhidi Márk Emlékverseny célja az emlékezés mellett a versenyzési lehetőség biztosítása volt a felső tagozatosok részére, valamint az atlétika sportág népszerűsítése.

– A versenyt két kategóriában rendeztük meg – tudtuk meg Mórocz Katalin szervezőtől, a Pápai Atlétikai Club edzőjétől. – A 2004–2005-ben születetteknek 100, 400 és 1000 méteres síkfutást rendeztünk, a 2006–2007-esek 60, 400 és 1000 métert futottak, emellett számukra fél kilogrammos gumikalapács-dobás versenyszámot is hirdettünk. Örömteli, hogy ilyen sokan eljöttek, szinte az összes városi általános iskola képviseltette magát, sőt több környékbeli intézmény is elhozta tanulóit. Ellátogatott a versenyre Márk édesapja, Bánhidi Miklós is, az ő kérésére a versenyt követően egy 1000 méteres örömfutást is rendeztünk, ami nem véletlen, hiszen Márk a 4x1000 méteres váltó tagjaként a mai napig országos csúcstartó.

Száznál is többen vetélkedtek egymással a fiumei úti sporttelepen, a résztvevőket remek idő fogadta Fotó: Haraszti Gábor

– Megtisztelő volt a város és a klub részéről a felkérés, hogy viselheti-e Márk nevét ez a verseny, természetesen igent mondtam, hiszen Márk is hasonlóan energikus, ambiciózus gyermek volt, mint a ma itt versenyzők – mondta Bánhidi Miklós.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában