elfáradt a kapcsolat

2019.05.24. 13:32

Neves edző jöhet a 1. Futsal Club Veszprém kispadjára

Története legjobb eredményét érheti el az 1. Futsal Club Veszprém, annak dacára, hogy csütörtökön – kissé váratlanul – menesztették a vezetőedzőt, Madarász Jánost.

B. Virág Rita

Hétfőn 5-0-ás vereséget szenvedtünk hazai pályán a Haladástól

Fotó: Pesthy Márton

– Elfáradt a kapcsolat a tréner és a csapat között – kezdte Rajki Tamás, az 1. FC Veszprém ügyvezetője. – Madival (Madarász János – a szerző.) korrekt módon átbeszéltünk mindent, és úgy ítéltük meg, szükséges a váltás, a frissítés. A kohézió megkopott, és a hosszútávú perspektíva, fejlődés lehetősége így veszélybe került – hangsúlyozta az egyesület vezetője.

Rajki Tamás hozzátette, hat évet töltött Veszprémben Madarász János, eredményes és szép időszak volt ez, s bár most elváltak útjaik, az elvitathatatlan lesz, ha érmet szerez a csapat, hogy a tréner munkájának köszönhető.

Hétfőn 5-0-ás vereséget szenvedtünk hazai pályán a Haladástól
Fotó: Pesthy Márton

Az 1. FC Veszprém jelenleg az NB I középszakaszának utolsó, gyakorlatilag tét nélküli összecsapására készül a Nyírgyulaj ellen. Hétfőn 5-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Haladástól, így kiderült, csak a szombathelyiek fiaskójával és a Nyírgyulaj legyőzésével juthatna be a fináléba, ám előbbire nem sok esély mutatkozik, miután a sereghajtóval találkozik a Vas megyei együttes.

Ezt követően a Dunaferr ellen folytatja szereplését a két győzelemig tartó bronzcsatában a Veszprém. Ezeken a találkozókon a klub korábbi játékosa, a másodedző Németh Gábor irányítja majd a társaságot.

– A szabályok megengedik, hogy így fejezzük be a szezont, de szeretnénk mihamarább megtalálni Madarász János utódját. Őszinte leszek, nem Veszprémben keresgélünk. Eljutottunk egy olyan szintre, ahol már elismert, magának rangot kivívó szakemberre van szükségünk, hogy tartani, esetleg túllépni tudjuk a jelenlegi színvonalat – fogalmazott az ügyvezető.

A bronzcsatát május 31-én, pénteken 18.30-kor itthon kezdi a Veszprém, majd június 3-án, szintén 18.30-kor rendezik a visszavágót Újvárosban.

Amennyiben harmadik meccsre is szükség lesz, azt várhatóan június 6-án bonyolítják le, de ezt az időpontot a későbbiekben pontosítják

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában