Veszprémben kezdi a szezont a BKSE

2019.08.22. 07:00

A fürediek hét edzőmeccsükből hatot nyertek

Előre hozott mérkőzéssel indítja a 2019/2020-as szezont a Balatonfüredi KSE a férfi­kézilabda NB I-ben Csoknyai István csapata – amelybe négy külföldi játékos is érkezett a nyáron – vasárnap Veszprémben lép pályára.

Horváth Gábor

A Balaton-partiak nyári felkészülése július 18-án rajtolt

Fotó: Penovác Károly/Napló

A Telekom Veszprém vendége lesz vasárnap (18.00) a Balatonfüredi KSE, amely eredetileg augusztus 31-én Budakalászon kezdte volna az új szezont, de örömmel tett eleget a bakonyiak mérkőzés előrehozási kérelmének.

A találkozót pontokért játsszák, mégis inkább a felkészülést szolgálja majd, hiszen a balatonfürediek reálisan nem versenyezhetnek a világ egyik legjobb alakulatával.

– Örülök, hogy előre hoztuk a meccset. A Veszprém nagy tempót diktál, jó lesz ellene játszani. Szeretnénk jó meccset produkálni, amelyen képet kapunk arról, hogy állunk, min kell még csiszolnunk az első fordulóig. A nyitányon Budakalászon szerepelünk, majd egy héttel később rangadón fogadjuk a Gyöngyöst – fogalmazott Csoknyai István.

A Balaton-partiak nyári felkészülése július 18-án rajtolt
Fotó: Penovác Károly/Napló

A BKSE mesterének idén négy légióst és több saját nevelésű fiatalt kellett csapatába építenie, miközben nyolcan távoztak a keretből. – Mondhatom, hogy a szokás szerint idén is átalakultunk, s ezért bőven akad még munka. A felkészülés jól sikerült, dicséret illeti a srácokat. Hét edzőmeccset játszottunk, hatot megnyertünk, egyszer döntetlenre végeztünk. Kellő önbizalommal várjuk a tétmérkőzéseket, persze nem felejtve el azt, miben kell még fejlődnünk. Az elmúlt hetekben sok jó dolgot láttam, de olyat is bőven, amiben javulásra van szükségünk.

Ami az újoncokat illeti, Csoknyai István elmondta: a két spanyol, a jobb átlövő Luis Felipe Jimenez Reina, valamint a jobbszélső Pedro Rodríguez Alvarez egyaránt rutinos játékos, ők jól állnak a beilleszkedésben és a csapat játékának elsajátításában.

A bal átlövő Aliaksei Shyn­kel (fehérorosz) más stílushoz szokott, neki szoknia kell még a taktikát, az ugyanezen a poszton játszó Darko Stevanovic (szerb) pedig nagyon fiatal, a pályafutása elején jár. Mellettük saját nevelésű fiatalok csatlakoztak a felnőttkerethez. – Úgy gondolom, erősebbek lettünk, de a riválisaink is jobbak, mint tavaly. Nem lesz könnyű dolgunk – tette hozzá az edző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában