a fiúk nagyon várják a tétmeccseket

2019.08.24. 07:00

Hazai környezetben kezdik a szezont veszprémi futsalosok

Hazai pályán kezdi a 2019/2020-as évadot a veszprémiek NB I-es futsalcsapata, amely új edzővel és nagyjából a tavalyi csapattal vág a küzdelmekbe. Az 1. FCV első ellenfele a Debrecen lesz, a mérkőzést hétfőn este rendezik.

Horváth Gábor

Rajki Tamás ügyvezető (balra) és a csapat nyáron kinevezett új mestere, Frank Tamás

Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Egyben tartottuk a csapatot, és ezt nagy erősítésnek tartjuk – reagált érdeklődésünkre Rajki Tamás, a veszprémi futsalosok ügyvezetője, akitől megtudtuk, három játékos érkezett a keretbe, és ketten távoztak.

A nyár eleji sajtótájékoztatón már bemutatott, Erdélyből érkezett Miklós Tamás – aki a magyar válogatottban is bemutatkozott – mellett két fiatalt igazolt a klub: Tama Ádám Győrből jött, Klcsó Gábor kapus pedig Szigetszentmiklóson játszott legutóbb. Ami a távozási oldalt illeti, Dávid Richárd mellett Márkus Gábor folytatja másutt pályafutását.

Rajki Tamás ügyvezető (balra) és a csapat nyáron kinevezett új mestere, Frank Tamás
Fotó: Balogh Ákos/Napló

A bakonyiak az előző szezonban klubtörténelmet írtak, bronzérmet szereztek az élvonalban, a Magyar Kupában pedig fináléba jutottak és ezüst került a nyakukba. Mint ismeretes, Madarász János vezetőedző az idény hajrájában távozott a kispadról, a nyári felkészülést Frank Tamás irányításával kezdte meg az együttes.

– Kemény alapozáson vannak túl a fiúk, nagyon várjuk a tétmeccseket. Úgy gondolom, a bajnoki küzdelem kiegyenlítettebb lesz, mint tavaly. A Berettyóújfalu és a Haladás kiemelkedik a mezőnyből, emellett több csapat is erősíteni tudott. Nálunk új az edző és új a taktika, kell még idő az összecsiszolódáshoz. Az elsődleges célunk az, hogy bekerüljünk a felsőházba, ott pedig már bármi megtörténhet.

Együttesünk jó úton halad, türelmesek vagyunk, nem szeretnénk, ha bárki is görcsössé válna – fogalmazott Rajki Tamás.

A 1. Futsal Club Veszprém továbbra is a Március 15. úti sportcsarnokban fogadja majd ellenfeleit. A létesítmény most kapott vadonatúj parkettaborítást. Az első vetélytárs a Debrecen lesz, a mérkőzés hétfőn a szokott időben, 18.30-kor kezdődik. A belépés ebben az évben is díjtalan lesz a hazai meccsekre.

A bakonyiak programja időközben változott, a második hazai találkozót, a Rubeola FC Csömör elleni bajnokit nem szeptember 9-én, hétfőn, hanem három nappal korábban, hatodikán játsszák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában