gyönyörű helyeken halad az útvonal

2019.10.21. 18:27

Szerdán rajtol a Balaton-felvidéki Bringa Körtúra

Akár félezer is lehet az indulók száma a Balaton-felvidéki Bringa Körtúrán, amely szerdán két helyszínről, Veszprémből és Balatonfüredről indul.

Horváth Gábor

Forrás: pixabay.com

A rendhagyó kerékpáros rendezvény főszervezője, Harangvölgyi András lapunknak elmondta, túrájuk egy átfogó program része. A Magyar Kerékpáros Szövetség eltökélt célja, hogy a Balaton-partot közvetlenül érintő bringaút mellett a tóval szomszédos környék, mintegy 20-30 kilométeres sáv útvonalait is fejlessze, illetve népszerűsítse.

Ehhez elsősorban megfelelő területek kijelölése szükséges, és itt jön képbe a Balaton-felvidéki Bringa Körtúra, amely épp egy ilyen lehetséges helyszínen halad majd 65 kilométer hosszan.

– Négy évszakos túrasorozatot kezdtünk el, szeretnénk megmutatni, hogy a kerékpározás az idegenforgalmi szezonon kívül is remek elfoglaltság. Emellett az is a célunk, hogy a Veszprém 2023 Európa kulturális fővárosa program emblematikus útvonala legyen ez a túra, amely gyönyörű helyeken halad, biztonságos – fogalmazott Harangvölgyi András, aki elárulta: október 23-án, szerdán 10 órakor két rajt lesz. Veszprémből az Almádi út és a Dornyai út kereszteződésénél, Balatonfüreden pedig a sportcsarnok előtt találkoznak az érdeklődők. Az előnevezők száma meghaladta a 300-at, így akár félezren is részt vehetnek a programon. Veszprémi indulással és füredi céllal könnyített, családi túra is lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában