fontos segítség

2020.01.23. 18:59

Újabb eszközökhöz jutott a hazai vitorlázás

Ismét mérföldkőhöz érkeztek a Magyar Vitorlás Akadémia (MVA) pályázati forrásból megindított eszközbeszerzései. Ezúttal hét darab új kisbuszt adtak át a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) tagszervezetei részére, amelyek a balatoni megállópontokban állnak szolgálatba, közölték a szövetség illetékesei.  

Kovács Erika

Fotó: Balogh Akos

Átadták a MVA által, pályázati forrásból vásárolt Ford Turneo Tranzit Custom típusú, korszerű dízelmotorral felszerelt kisbuszokat. A járművek az MVSZ tagszervezeteihez kerültek a Balatonnál. A régóta várt eszközbeszerzéssel az akadémia elősegíti az egyes balatoni turisztikai megállópontok között a különféle eszközök mozgatását, valamint a személyszállítást. A mostani beruházás fontos segítséget nyújt az utánpótlás-nevelés fejlesztésében is.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára az eszközök átadásakor elmondta: a szövetség továbbra is eltökélt a széles utánpótlás- és tömegsportbázis kiépítése mellett. Hozzátette: a szövetség számára a tagszervezetein keresztül kiemelt cél a vitorlázás minél szélesebb körű megismertetése, illetve az, hogy ehhez a sporthoz minél többen hozzáférjenek. Kiemelte: ma már nem a kiváltságosok sportja a vitorlázás, ezt bizonyítja az is, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek tanfolyamokra, és egyre népszerűbbek a gyermektáborok.

A főtitkár szerint az elmúlt két év bebizonyította, hogy az MVA eszközbeszerzéseinek segítségével minden eddiginél több emberhez jutott el a vitorlázás, egyre többen érdeklődnek a sportág iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában