Újabb kemény feladat vár rájuk

2020.03.07. 11:00

A bakonyi futsalosok következő ellenfele sikeresen erősítette meg keretét

Idegenben folytatja szereplését az 1. FCV Veszprém, amely hétfőn (19.00) Kecskemétre látogat a futsal NB I. alsóházi rájátszásának második körében.

Horváth Gábor

Az 1. FCV (a képen Tar Tamás) Kecskeméten folytatja szereplését Fotó: archív

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

Nem kezdte jól az alsóházi rájátszást (amely a 6–10. helyek sorsát, ezen belül a ki­esést dönti el) az 1. Futsal Club Veszprém, a bakonyiak hétfőn hazai pályán maradtak alul a rivális Rubeola FC-vel szemben.

A mérkőzésen korán hátrányba került az 1. FCV, de gyorsan fordított és a két csapat hatalmas küzdelemben döntötte el a pontok sorsát. A hazaiak végül 6-2-es vereséget szenvedtek. A játékvezetők nem álltak a helyzet magaslatán, a hajrában elég paprikás volt a hangulat, ugyanakkor Boromisza Dániel és Tatai József piros lapja egyaránt a felesleges és elkerülhető kategóriába tartozik.

Frank Tamás edző így kénytelen nélkülözni két alapemberét, pedig a kecskeméti összecsapás még velük sem számítana könnyű sétagaloppnak.

A bakonyiaknak a bajnoki alapszakaszban ugyan nem okozott gondot az utolsóként záró Kecskemét oda-vissza legyőzése, ám a rivális azóta erősített és ennek a rájátszás nyitányán meg is látszott az eredménye.

Az 1. FCV (a képen Tar Tamás) Kecskeméten folytatja szereplését Fotó: archív

A két szerb és egy ukrán légióssal bővült kecskemétiek 3-3-as, értékes döntetlent értek el Dunaújvárosban, a vendégek góljait a szerb Gavrilovics és az ukrán Scserban szerezték.

A Kecskemét–1. FC Veszprém bajnoki találkozó hétfőn 19 órakor kezdődik.

Az NB I-es futsalbajnokság alsóházának állása egy fordulót követően (zárójelben az alapszakaszból hozott pontok): 1. Dunaferr 7 pont (6), 2. Rubeola FC Csömör 4 (1), 3. Debreceni EAC 4 (4), 4. 1. Futsal Club Veszprém 2 (2), 5. Kecskemét 1 (0).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában