Kézilabda: górcső alatt az utánpótlás

2020.04.28. 18:30

A fürediek veretlenül vezették az ifjúsági tabellát

Kiemelkedő munka zajlott az elmúlt években a Veszprém megyei kézilabda-utánpótlás kluboknál. Számba vesszük, mi történt a koronavírus-járvány kirobbanása előtt.

B. Virág Rita

A BKSE ifinek (a képen Draskovics Gellért) öt pont volt az előnye az élen

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az I. osztályú ifjúsági bajnokságban tizenkilenc fordulót követően szakadtak félbe a küzdelmek. A tabellát a Balatonfüredi KSE veretlenül vezette, tizennyolc sikerrel és egy döntetlennel, 37 egységgel. Öt ponttal előzte meg a NEKA gárdáját. Kárpáti Krisztián tanítványai az egyetlen pontot éppen az utolsó megtartott fordulóban vesztették el, a Rév SC ellen játszottak 35-35-öt, pedig már kilenc góllal is vezettek, azonban a hajrában a hazai csapat valahogy kiegyenlített.

Szívósan tapadt az élmezőnyre két veszprémi együttes: a Veszprémi KKFT I a negyedik helyen állt, 25 ponttal (12, 1, 6-os mutatóval), míg a Telekom Veszprém tizenkét győzelemmel és hét vereséggel az ötödik pozíciót foglalta el. A sereghajtó a Várpalotai Bányász SK alakulata, a 14. helyezett hat pontot szerzett, ahogy a 13. Budakalász is.

A II. osztályú ifi bajnokságban öt megyei együttes próbált szerencsét. A tizenkét gárdát felvonultató mezőnyben a Bajnok DSE Nemesvámos jó eséllyel pályázott volna az éremre, a sorozat berekesztésekor a 22 pontos Tatai AC és Pécsi VSE mögött 21 ponttal foglalta el a harmadik helyet. Török Lajos csapata tizenegyszer nyert és négyszer kikapott.

Ötödik helyen állt a Veszprémi KKFT II-es alakulata, amely húsz pontot szerzett, tehát egy jó hajrával Kovács György tanítványai szintén érmet szerezhettek volna.

A BKSE ifinek (a képen Draskovics Gellért) öt pont volt az előnye az élen
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A nyolcadik hely az Éles KISE gárdájáé volt, amely szintén a mezőny erősebbik feléhez tartozik, hiszen tizenhét pontot játszott össze. A kilencedik KK Ajka már kissé leszakadt a legjobbaktól, tizenkét ponttal áll. Az utolsó helyen a Balatonfüredi KSE II foglalta el, három pontot szerezve.

A góllövőlista élén az ajkai Forgács Kevin állt, 15 találkozón 98 gólt jegyzett. Czabula Huba az idényt még az Éles KISE színeiben kezdte, aztán a Veszprémi KKFT II-ben fejezte be, 94 találattal a harmadik helyen zárt.

Az ifiknél a harmadik vonalban is éles csatározások zajlottak. Az A jelű csoportba 13 csapatot soroltak be, köztük az Alsóörsi SE-t, a Bakonyerdő Pápát, valamint a VKKFT Felsőörsöt. A három csapat sorrendben a hetedik, a kilencedik és a tizenkettedik helyen zárta az eddigi küzdelmeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában