kimagaslóan szerepelnek a csapataik

2020.04.07. 07:00

A harmadik helyről várják a folytatást a sümegiek

A másodosztályú röplabdabajnokságban éremre esélyes Sümegi RE, amely kevesebb lejátszott bajnoki találkozója miatt a negyedik helyről várja, hogy lesz-e folytatás, vagy a koronavírus-járvány miatt félbeszakad a 2019/20. évi NB I-es férfi pontvadászat.

B. Virág Rita

A Sümegi RE felnőttgárdájának az NB I-ben a bronzérem reális célkitűzés lehet

Forrás: Facebook

Ebben az évadban két hetes csoportban kezdődött meg a legjobb magyar röplabdacsapatok bajnoksága. A Sümegi RE a MAFC-cal, a Kazincbarcikával, a Kecskeméttel, a Péccsel, a Szegeddel, valamint a magyar ifjúsági válogatottal került össze. A körmérkőzések után az első három helyezett az Extraligába jutott, míg a harmadik–hatodik helyezettek az NB I-ben folytatták.

Kaposi Tamás, a Sümegi RE utánpótlás szakágvezetője, a felnőtt alakulat másodedzője értékelt lapunknak.

– Az Extraligába jutás nem volt reális, de az NB I-ben már velünk azonos képességű alakulatok ellen tudtunk játszani. A járvány kirobbanása előtt a tabellán a negyedik helyet foglaltuk el, de csak azért, mert az előttünk álló Fehérvár egy meccsel többet játszott, és egy ponttal többet gyűjtött. Amennyiben papírforma eredmények születnek a hátralévő két fordulóban az alapszakaszban, úgy visszaelőzzük majd a székesfehérváriakat, hiszen egymás elleniben is jobbak vagyunk – magyarázta Kaposi Tamás.

A tréner, aki a felnőtt- együttes csapatkapitánya is egyben, azonban úgy vélekedett, szerinte nem folytatják az idei szezont. A Magyar Röplabda Szövetség kérdőívet küldött ki valamennyi egyesülethez, amelyek többsége arra voksolt, végeredmény nélkül zárják le a bajnoki küzdelmeket. Az MRSZ tehát vélhetően májusban, a felfüggesztés lejártakor le is zárja majd a csatározásokat.

Németh Zoltán edző felnőttegyüttese még csak-csak beletörődik a helyzetbe, azonban a 2019/20-as idényben különösen eredményes utánpótlásgárdáknak már sokkal nehezebb lesz elmagyarázni, hogy amiért egész évben küzdöttek, hajtottak, az elérhetetlenné válik.

A korosztályos csapatok, Sümeg-Dabronc néven szerepelnek a hivatalos kiírásban, mert a Dabronc Marcalvölgye Röplabda Egyesület versenyezteti azokat.

A junior csapat az NB II-ben kezdte a bajnokságot, ott az alapszakaszban a második helyen zárt. A rájátszásban számára, a többi U21-es csapattal együtt, tornarendszerben folytatódtak a küzdelmek. Az első tornát két vereséggel zárták a fiúk, a Kazincbarcikától és a Kecskeméttől kaptak ki 3-1-re.

A Sümegi RE felnőttgárdájának az NB I-ben a bronzérem reális célkitűzés lehet Fotó: Facebook

Az ifjúságiak viszont fél lábbal már az országos döntőben érezhették magukat. Kaposi Tamás tanítványai az alapszakasz első fordulójában még nem tudtak kiállni, de a második körben már teljes csapattal több nagyszerű győztes meccset hoztak és magabiztosan jutottak tovább. A fejlődésüket jól mutatja, hogy míg a szezon elején simán kikaptak a jó erőkből álló Kaposvártól, addig a rájátszásban már könnyedén nyertek. A fináléba az ország hat legjobb gárdája jut be, ott a sümegiek dobogóra is esélyesek lennének.

Ugyancsak karnyújtásnyira állnak a legjobb hatba kerüléstől a serdülők is. Kaposi-Pető Tamara edző irányításával az alapszakaszban csoportjuk első helyét érték el, most a rájátszásban a második pozícióból várják a folytatást.

A minik különösen eredményes évadot produkáltak eddig. Kaposi-Pető Tamara szakvezetővel eddig mind a hat tornájukat megnyerték, s toronymagasan vezetik a tabellát. A hátralévő két fordulóban könnyedén megszerezhették volna a bajnoki aranyérmet is. Őket különösen érzékenyen érinti, hogy a járvány beleszólhat pályafutásuk eddigi legsikeresebb szezonjába.

Nem szóltunk még az ifi lányokról, akik a II. osztályban versenyeznek és még csak serdülő korúak. Bácskai László edző csapata igen sikeresen teljesített eddig, az alapszakaszban és a rájátszásban is az első helyen állnak, s a hatos döntőben az éremszerzés is reá­lis elvárás lehet tőlük.

– Egyelőre nincs mit tenni, várunk és mivel az iskolák zárva vannak, ugye a zárt terekben tilos edzéseket tartani, otthoni online tréningeket írtunk elő a játékosoknak. Gondoltunk a szülőkre is, őket is bevettük a csoportunkba, ők is részt vehetnek a gyakorlásokon. Nekik is fontos mozogni, hogy megőrizzék testi, lelki fittségüket és segíteni tudjanak a gyerekeknek – hangsúlyozta az utánpótlásedző, aki saját közösségi oldalán is több videót megosztott arról, hogy a szabadban, a kertben is lehet röplabdázni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában