hivatalos engedélyt még nem kaptak

2020.04.21. 19:00

Talán jövő héten újra edzhetnek a veszprémi úszók

Minden válogatott úszó koronavírustesztje, így Rasovszky Kristófé is negatív lett. A Magyar Úszó Szövetség azt tervezi, jövő héttől újra munkába állhatnak a sportolók. Ezt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke jelentette be.

B. Virág Rita

20191019 Veszprém Decathlon Így lettünk bajnokok könyvbemutató, közönségtalálkozó Nagy Lászlóval és Rasovszky Kristóffal Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Lapunk megkeresésére Szokolai László, a Balaton Úszó Klub vezetőedzője, a világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf trénere elmondta, egyelőre a szövetségtől semmilyen engedély nem érkezett hozzájuk.

– Elvileg a háttérben folyamatosan zajlanak a tárgyalások a szövetség és a minisztérium között, miként, hogyan folytathatják a felnőtt és ifi úszók a munkát. Hivatalos értesítést még nem kaptunk, s amíg ez meg nem érkezik, marad a karantén és az egyéni, szárazföldi munka – hangsúlyozta Szokolai László. Az edző hozzátette, amennyiben jövő héttől, az előzetes hírek szerint április 27-től újra lehet vizes edzéseket tartani, akkor az egyelőre két tanítványát, a már említett Rasovszkyt és a januárban igazolt Kalmár Ákost érintené.

Rasovszky Kristóf tesztje negatív lett, talán jövő héttől már vízben edzhet Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Szeretnénk a többi úszót is mozgásban tartani, ezért számukra egyelőre online edzéseket tartunk. Mindenkinek, az életkorának, a fittségének megfelelő futó- és kerékpártréningeket írtam elő, ezenkívül otthoni torna, és nyújtás szerepel a programban. Nem akarjuk megszegni a szabályokat, amíg nem lehet, addig csakis egyéni edzéseket végeznek a sportolóink – húzta alá a klubvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában