Új országos csúcsokban gondolkodik a veszprémi szenior futó

Világbajnoki részvétel, saját országos csúcsának megdöntése is szerepelt idei tervei között, ám a világjárvány keresztülhúzta a számításait. Kósa Zoltán szenior futó azonban így sem csügged, heti négy-öt edzéssel készül arra az időszakra, amikor újraindul a szezon.

B. Virág Rita

Fotó: STEFANO ANTONIANI

Jól indult a 2020-as idény Kósa Zoltán számára, hiszen a szeniorok fedett pályás országos bajnokságán új országos csúcsot futott 400 méteren. Az 57,32 másodperces időeredménnyel különösképp elégedett a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolója, hiszen a rajt előtt egy órával még 200 méteren indult és utasított mindenkit maga mögé 25.88 másodperccel.

– Bizakodva vártam a szezont, beneveztem a torontói szenior világbajnokságra is, ahol 400-on és 400 gáton indultam volna. Már ki is fizettem a repülőjegyet, lefoglaltam a szállást, amikor kitört a járvány és minden számításomat keresztülhúzta – mesélte a rutinos atléta, aki gyerekkora óta sportol, 1982 óta igazolt futó Veszprémben.

– Sajnos elmarad a vébé, pontosabban nem törölték, elhalasztották, de az új időpontot még nem jelölték ki. Hogy mi lesz a nevezésemmel, még nem tudom, de bizakodó vagyok, hogy át tudom vinni a következő eseményre – magyarázta.

Kósa Zoltán 1976 óta sportol, tájfutott, kézilabdázott, focizott, sőt a röplabda, kosárlabda, floorball és triatlon sportágakba is belekóstolt. Kétszer teljesítette az ironmant (3.6 kilométer úszás, 180 km kerékpározás, 42.195 km futás), lefutott tíz maratont is. 1982-ben igazolta le a Bakony Vegyész mint középtávfutó majd VEDAC tagja annak megalakulása óta.

– Pályafutásom során olyan sportolókkal edzhettem együtt, mint Paróczai András, Berkovics Imre, Szemán János, Dóczi Éva, Tóth Lívia, Brassay Réka – mesélte. Második gyermeke megszületése után háttérbe szorult a sport, de 2011-ben újra nekiállt mozogni, és visszatért az atlétikapályára, ahol 200, 400, 800 méteren, valamint 400 gáton versenyez leginkább. Két éve 400 m-en korosztályában, az 50–54 évesek között tizenkettedik helyen végzett a malagai világbajnokságon, az ekkor futott idejével Európában a ranglista 19. helyén állt.

– Nem jutottam be a döntőbe a malagai vébén, amit kicsit csalódásként éltem meg. Edzőmmel, Koós-Hutás Lászlóval ekkor ötlöttük ki azt, hogy kipróbálom magam a gátfutásban is. Ott valamivel kevesebb riválissal kell szembenézni, és nagyobb az esély a jó eredmény elérésére. A tavalyi Eb-n debütáltam és rögvest egy ötödik helyezéssel mutatkoztam be. Az itt elért eredményemmel a világranglista 12. helyén találtam magam – derült ki.

Kósa Zoltán erőgyűjtésre használja ki a törölt versenyek miatti többletidőt Fotó: VEDAC

A civil életben vegyészmérnökként tevékenykedő Zoltán elárulta, az idén szabadtéren is szeretne új országos csúcsot elérni, a jelenlegi 56.49-es rekordot is ő tartja, ám a célja, hogy 56 másodperc alá vigye le az eredményt.

– A szakma úgy tartja, ha szenior korban nem romlik az időd, az már igazán nagy eredmény. A családom, a párom és a gyerekeim is támogatnak az atlétikában, ezért heti négy, öt edzést is vállalni tudok. Most, a járvány miatt főleg erdei futás, lépcsőzés, dombra futás szerepel a programban, ám otthon vannak gátjaim, és egy 8-10 méteres rekortán csíkom is, ahol a gátiskolát, a szökdelést is el tudom végezni. A jelenlegi helyzetet úgy fogom fel, hogy új alapozási időszak kezdődött, és a most megszerzett erőt ősszel ki tudom használni – magyarázta a remek atléta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában