A Veszprém Rali idén elmarad, de a Mikulás Rali már bekerült a naptárba

Még mindig az optimista tervek fázisában van a hátralévő szezon. Várjuk, hogy mi fog történni – nyilatkozta a Naplónak Lakatos Róbert veszprémi ralirendező az idei versenynaptár kihirdetése után.

Juhász-Léhi István

A Veszprém Rali idén elmarad, de a Mikulás Rali már bekerült a naptárba

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A szövetség vezetése törekszik arra, hogy a szakágakban indulhassanak a bajnokságok, de mindebből talán a rali a legnehezebb, hiszen augusztus 15-ig csak zárt kapus rendezvényeket lehet tartani. Ugyanakkor a kormány – bizonyos feltételekkel – a szakszövetségekre bízta annak megítélését, hogy miként s mely sport­ágakban kezdik el az idényt. Kíváncsian várom, hogy júliusban Salgótarjánban el tud-e indulni a bajnokság – mondta.

Lakatos Róbert szerint természetesen jó lenne a start, de sajnos az általa tervezett júliusi és augusztusi rendezvények elmaradnak.

– A Veszprém Rali 1993-ban maradt el utoljára – emlékezett a szervező, aki az idényzárónak tervezett decemberi Mikulás Raliról elmondta: ennek a viadalnak az elsődleges célja mindig is az volt, hogy az év végén, egy buliversenyen érezze jól magát minden résztvevő, az amatőrök is.

– Ezt fontos lenne megőrizni akkor is, ha kiderül, hogy milyen lesz a bajnokság. A pontvadászat az, amit újra kellene gondolni – vélte Lakatos Róbert. – Azért, mert a két-­három napos nagyrendezvények ideje most bizonyosan lejárt. Nemcsak nálunk, hanem szerte Európában is. Közel állunk ahhoz, hogy az egész világbajnoki sorozatot töröljék, de nehéz lesz ERC-t (európai ralibajnokság) is rendezni. Azaz még nem látni, hogy mi fog ebből kisülni.

Az viszont a veszprémi szervező szerint tény, hogy mindenki nagyon várja a járvány végét.

– Ha minden jól alakul decemberben, akkor arra fogunk törekedni, hogy megoldást találjunk az utánpótlás számára is, de ez most még nagyon távoli… – fogalmazott.

A Veszprém Rali idén elmarad, de a Mikulás Rali már bekerült a naptárba
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A rutinos ralirendező már érintette: rövidebbek lehetnek a rendezvények. Megkérdeztük, mi lehet a magyar ralibajnokság útja a jövőben.

– Két részre osztanám a választ. Az egyik a járványhelyzet: ha eljutunk oda, hogy megszűnik, vagy lesz oltóanyag, akkor nem lesz akadálya a nagyszabású kulturális és sportesemények megrendezésének. Az emberek újra – a szokások átalakulása mentén – nagy létszámban összejöhetnek – mondta Lakatos Róbert. – A rali persze szintén nehezen képzelhető el nézők nélkül, s mi a szurkolóinkat szeretnénk is megtartani.

Lakatos szerint a másik oldal a gazdasági helyzet. Az, hogy merre megy a világ, az ország, mekkora lesz a válság. Egyáltalán, mennyien tudnak versenyezni, hiszen a sport a támogatókból él.

A szervező bízik abban, hogy a technikai sportok, köztük a rali, tovább fognak élni, ha most talán egy kicsit nehezebb helyzet jön is.

A 2020-as raliversenynaptár tervezete: július 18–19.: Salgó Rali, augusztus 15–16.: Miskolc Rali, szeptember 5–6.: Eger Rali, október 10–11.: Vértes Rali, november 6–8.: Nyíregyháza Rali, december eleje: Mikulás Rali.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában