Bajnokok nélkül

2020.05.11. 18:34

Még nincs meg az új idény versenykiírása

Ahogyan az NB I-es bajnokságon, valamint a Magyar Kupa-sorozaton kívül minden pontvadászat véget ért erre a szezonra, úgy a megyei futball sem folytatódik. Lássuk, hogy érinti megyénket a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) múlt hétfői döntése.

Horváth Gábor

A Márkó és a Bakonynána csapatai minden bizonnyal jövőre is vetélytársak lesznek

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Sorozatunk első részében az MTD Hungária megyei első-, illetve másodosztállyal foglalkoztunk, most pedig a harmadik vonal csoportjait vesszük górcső alá.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságok közül egyedül az NB I, valamint a Magyar Kupa sorozata fejeződik be. Ezek mellett a női élvonalban is rendeznek néhány meccset, azokat, amelyek a nemzetközi kupaindulásról döntenek. A felsoroltakon kívül az összes pontvadászat azonnali lezárását jelentették be, a döntés természetesen a megyei bajnokságokra is vonatkozik.

Finta Péter, az MLSZ Veszprém megyei igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tabellákat abban a helyzetben rögzítették, ahogyan a különböző pontvadászatok befejeződtek. Bajnokok idén nincsenek, ahogyan kiesők sem. A megye I-ből az első helyen álló Balatonfüredi FC jogosult arra, hogy nevezzen az NB III következő szezonjának küzdelmeire.

A megyei osztályok és csoportok összetétele még nem alakult ki, egyelőre nincs versenykiírás a 2020/2021-es idényre, amely a tervek szerint augusztus közepén rajtolna, de a járványhelyzet miatt számos nyitott kérdés akad.

A csapatok mindenesetre már szervezhetnek edzéseket, de csak saját felelősségre, a kormány utasításait maximálisan betartva. Ezzel kapcsolatban az MLSZ ajánlja, hogy mindenki tanulmányozza az orvosi bizottsága által összeállított anyagot.

A Márkó és a Bakonynána csapatai minden bizonnyal jövőre is vetélytársak lesznek Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az MTD Hungária megye III rögzített tabellája, északi csoport (10 fordulót játszottak le): 1. Malomsok 26 pont, 2. Csót SE 24, 3. PELC III 23, 4. Adásztevel 23, 5. Vaszar 18, 6. Takácsi 14, 7. Lovászpatona 12, 8. Nagyacsád 9, 9. Nagytevel 5, 10. Magyargencs 4.

Északnyugati csoport: 1. Külsővat (12 meccs után) 33 pont, 2. Csögle (12) 33, 3. Mezőlak (12) 26, 4. Kamond (12) 24, 5. Mihályháza (11) 22, 6. Marcalgergelyi (11) 19, 7. Borsosgyőri ISE (11) 11, 8. Kéttornyúlak (12) 11, 9. Nyárád (12) 9, 10. Tapolcafő (11) 7, 11. Dáka (12) 7, 12. Somló SC (12) 2.

Keleti csoport: 1. Felsőörs (12 meccs után) 30 pont, 2. Balatonalmádi SE II (13) 29, 3. Balatonkenese (12) 29, 4. Tihany-Balatonszőlős (13) 25, 5. Hárskút (13) 24, 6. Márkó (13) 21, 7. Bakonynána (13) 19, 8. Nagyesztergár (13) 17, 9. Olaszfalu (13) 15, 10. Bakonybél (13) 13, 11. Jásd-Csetény (12) 9, 12. Pécsely (13) 6, 13. Eplény SE (13) 3.

Közép csoport: 1. Tótvázsony 34 pont, 2. Ajka Kristály II 33, 3. Káptalanfa 31, 4. Apácatorna 30, 5. Kislőd 20, 6. Nyirád 17, 7. Zalaerdőd 16, 8. Kolontár 15, 9. Úrkút-Szentgál 13, 10. Sümegprága 13, 11. Nyírespuszta 12, 12. Gógánfa 8, 13. Szamaras SE 4.

Déli csoport: 1. Balatonederics (13 meccs után) 36 pont, 2. Tapolca ÖFC (13) 34, 3. Balatonszepezd (12) 28, 4. Monostorapáti (13) 28, 5. Balatonakali (13) 25, 6. Nemesvita (13) 19, 7. Nemesgulács-Kisapáti (13) 18, 8. Káptalantóti (12) 17, 9. Lesenceistvánd-Uzsa (13) 16, 10. Dö-Me SE (13) 8, 11. Révfülöp (13) 7, 12. Diszeli SE (12) 4, 13. Zalahaláp (13) 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában