1979 óta

2020.07.16. 16:58

Meglehet a 200 ezredik induló a 38. Balaton-átúszáson

Augusztus elsején 38. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők.

20190629 A 37. Lidl Balaton-átúszás rajtja Révfülöpön Fotó Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

„Itt az amatőrök is profik. Hatéves gyermek és 80 fölötti úszó is volt már a mezőnyben, ami azt mutatja, hogy mindenkit lehet motiválni” – emelte ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kifejtette, Magyarország a koronavírus-járvány megjelenésekor utolsóként zárta be sportlétesítményeit, és az első országok között volt, amelyek kinyitották azokat.

Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság a Lidl Balaton-átúszás Féltáv, azaz a 2600 méteres rövidebb táv, amely Balatonboglárról indul. A résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak, és azonos pályán érnek célba az átúszókkal.

„Márciusban bezártak az uszodák, így úszással nem lehetett készülni a megméretésre. A féltávval így szeretnénk lehetőséget adni azoknak a régi úszóinknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ebben az évben. Az előzetes jelentkezés szerdán kezdődött el, és máris több mint 1500-an regisztráltak” – jelentette ki. Tavaly 9724-en vettek részt az eseményen, mely az összes évet beleszámítva már 194 002 főnél tart, így idén jó esély van arra, hogy elérjék a 200 ezer indulót. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 2., 8., 9., 15. vagy 16. lehet.

Máth István felidézte, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 140 éve 7 óra alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot.

Az eddigi 37 átúszás legjobb ideje a férfiaknál Papp Márk (58:30 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik.

Elhangzott még, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen a résztvevők 1 008 810 km-t úsztak, vagyis két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand. Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában