hullámok királynője

2020.07.22. 08:01

Szörfös olimpikonunk, Cholnoky Sára „Sasi” igazi balatoni lány

Cholnoky Sára „Sasi” jelenleg a hazai szörf királynője, aki a férfiak között is kiemelkedően jól szerepel. Ő képviseli majd hazánkat az olimpián is, foil osztályban. „Sasit” a likebalaton kérdezte a gyerekkoráról, amelyet a Balatonnál töltött és félig most is ott lakik, a balatoni versenyekről, az olimpiáról és arról is, hogy milyen az utánpótlás hazánkban. A Balaton iránti tiszta szeretete és sport iránti őszinte rajongása minden szavában ott van.

Forrás: Cholnoky Sára hivatalos

– Júniusban volt egy versenyed a Balatonon. Hogy sikerült?

– Június 13-14. között került megrendezésre a Magyar Bajnokság II. Fordulója, az MSZA Kupa. Szombaton szél hiányában nem tudtak futamot rendezni nekünk foil osztályban, vasárnap azonban az előrejelzést meghazudtolva 7-12 csomós délnyugati szélben versenyezhettünk a vihar és eső érkezése előtt. Ezen a versenyen már az olimpiai vitorlával tudtam versenyezni, már csak a deszka és a boom hiányzik, hogy teljes legyen a szett. Köszönöm mindenkinek a támogatást! Öt futam alapján a második helyen végeztem a férfiak között, ugyanis egyelőre egyedüli nőként versenyzek itthon. Gratulálok Sánta Bencének az első helyezéshez.

– Tavaly olimpiai kvótát szereztél, idén pedig jött a hidegzuhany. Hogyan élted meg mindezt? Hol és hogyan töltötted a karantént?

– Szerencsés vagyok, hogy megszereztem a kvótát, így az olimpia halasztása ellenére biztosan ott lehetek Tokióban. A férfiaknál még nincs magyar kvóta, áprilisban lett volna az utolsó lehetőség kvalifikálni, de a genovai verseny elmaradt, sok a bizonytalanság a verseny pótlásával kapcsolatban. Március elején jöttünk haza Spanyolországból, március közepétől április végéig otthon voltam Budapesten, rengeteget jártam futni és bringázni a budai hegyekbe, nagyon élveztem. Testvéreimmel sokat tudtam együtt sportolni, ami máskor nem adatik meg ilyen gyakran. A karantén alatt is sokat dolgoztam otthonról, de több időm volt edzeni és jógázni, mint korábban, jó volt egy kicsit lelassulni.

Láttam az Instádon, hogy már idén is sokat voltál a Balatonnál, nem csak a hétvégi verseny alkalmával.

- Májustól kezdtük meg a vízi edzéseket, fantasztikusan jó szél volt a Balatonon, rég szörföztünk ennyit és ilyen jókat, mint idén májusban. Kitesurf-özni is voltam már. Az elején ingáztunk Budapestről szövetségi engedéllyel kezdhettük meg az edzéseket, szigorú keretek között. Május végén megrendezésre került az első bajnoki forduló is, ahol két, nagyon jó szeles napunk volt, Szerencsés kezdés: hat futam után a harmadik helyen végeztem a férfiak között, ami elsőre jó teljesítmény!

– A Balatonon nincsenek óceáni méretű hullámok, mégis az egyik legjobb helyszín hazánkban az edzésre. Indulsz még balatoni versenyen vagy inkább a felkészített juniorok indulnak a tavon?

– Sportágamban a szél a legfontosabb, a hullámok kevésbé. Eddig jó szelek fújtak, de most már egyre kevésbé fog fújni, hogy jön a kánikula, ilyenkor vágyunk inkább olyan tengerparti helyekre, ahol termikus szél fúj, és rendszeresen lehet minőségi edzést végezni.

Fotó: Cholnoky Sára hivatalos

– Több mint hatszor nyerted el az év női szörföse díjat, és többször is az év szörföse lettél. Ha hazai szinten már nincs is, nemzetközi, világszinten milyen céljaid vannak?

– Itthon idén a foil osztályban a fiúkkal együtt versenyzem, úgyhogy bőven van motivációm közöttük is jól szerepelni. A nemzetközi versenyek közül idén leginkább az iQFoil VB lesz izgalmas, hogy az új osztályban hogyan tudok majd szerepelni a többiekhez képest, valamint jövőre az Olimpián szeretnék minél jobb teljesítményt elérni.

– Említetted, hogy edzőtáboroztatsz is a Balatonnál. Mesélnél erről?

– Egyesületemnek, a Körte HVSE-nek tavaly lendítettük fel a szörf utánpótlás szakágát, nagyon jó kis csapatunk alakult ki, nyáron a gyerekeknek tartok edzőtáborokat Balatonaligán, valamint ősszel és télen külföldön edzünk velük. Jó látni, ahogy fejlődnek a fiatalok és a legfontosabb, hogy nagyon szeretnek szörfözni.

Az interjú folytatását a likebalaton.hu oldalon találja!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában