Augusztus 20.

2020.08.26. 17:30

Születésnapos terepfutás: veszprémi állatvédők kapták a nevezési díj egy részét

Amatőr futóknak szervezett terepversenyt Tehel Tibor Magyarország születésnapján, augusztus 20-án.

B. Virág Rita

Az ünnep sok családot arra ösztönzött, hogy mozgással töltsék el a szabadnapjukat. Így a vártnál jóval többen neveztek a gyermekfutamra is, ahol 600 méter várt a legfiatalabbakra. A pályabejárást a főszervező Tehel Tibor hűséges társával, Jázmin kutyussal tartotta a gyerekek legnagyobb örömére. A fiúknál végül az ajkai Hubai testvérek, Gabriel és Santiago holtversenyben nyert, a lányoknál Bényi Luca diadalmaskodott.

A felnőttek két táv közül választhattak, kilenc és tizenöt kilométerre lehetett nevezni. A rövidebb szakasz a Rab Mária-, a hosszabb a Szent István-futam elnevezést kapta.

Több mint százan vállalkoztak a távok teljesítésére, de nemcsak a megyéből, hanem például Budapestről, Kecskemétről, Győrből, Mosonmagyaróvárról is érkeztek.

A tikkasztó hőség egyáltalán nem könnyítette meg a résztvevők dolgát, ám Tehel Tibor is gondoskodott róla, hogy minden kilométer emlékezetes maradjon, ugyanis kőkemény pályát jelölt ki. Ugyanakkor olyan útvonalon haladt végig a mezőny, amely még a veszprémieket is meglepte. A futók többsége nem is sejtette, hogy az eldugott Rab Mária-forrás és környéke milyen kellemes hely, akár futásra, akár túrázásra is. Az erdőben a széles sétány mentén végig padokon pihenhetnek meg az arra járók, és számtalan tűzrakóhely is rendelkezésre áll. Innen a Kádártáig vezető mezőn is bóklászhatunk, ám erre ezúttal nem volt idő. A mezőny öt kilométer után vált ketté, a hosszabb távot teljesítők megkerülték a Tanki-tavat, a rövidebbet futók pedig a Kádárta és Veszprém közti mezőkön értek vissza a célterületre. Bár a leggyorsabbakat megjutalmazták, azonban itt mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen tényleg kemény kihívást küzdöttek le valamennyien.

Tehel Tibor köszönetet mondott a pálya szalagozásában és a frissítőpontoknál segédkezőknek, valamint a bringás kísérőknek is.

A főszervező és segítői legközelebb október 23-án, egy újabb jeles napon várják a mozogni vágyókat, akik ezúttal Veszprémben futhatnak.

Eredmények. Férfi. 9 km: 1. Rezeli Martin, 2. Kasza András, 3. Dé Rajmund, 4. Rezeli Róbert, 5. Treligyik Tamás, 6. Bényi Kálmán. 15 km: 1. Bíró Károly, 2. Bátor Péter, 3. Kavalecz Gábor, 4. Földi József, 5. Halmágyi András, 6. Kraxner Szilárd. Női. 9 km: 1. Lennert Olga, 2. Bellér Zsuzsanna, 3. Inhof Lili, 4. Szekula Mónika, 5. Szigetfy Ildikó, 6. Gáspár Anita. 15 km: 1. Hubai Tímea, 2. Horváth Adrienn, 3. Tobak Júlia, 4. Buzai Melinda, 5. Viczina Beáta, 6. Leé Diána.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában