Vízi összetartás

2020.08.10. 14:00

Veszprém-drukkerek eveztek a vasi Rába-túrán

Volt egyszer egy tucatnyi kézilabda-szurkoló, a Veszprém csapatának drukkoltak, egymás mellé szólt a jegyük néhány éve. Barátság kerekedett, abból meg most vasi Rába-túra, természetesen a kedvenc csapat színeiben.

Vas Népe

202007801 Körmend Kenutúra a Rába folyón. Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Eredetileg nem a kenuzás, hanem a kézilabda hozta össze azt a baráti társaságot, amelynek tagjait már vízi élmények is összekötik. Jó néhány éve, talán hat vagy nyolc is van, amikor a Veszprém-szurkoló csapat akkor még egymásnak ismeretlen tagjainak egymás mellé szólt a jegye a veszprémi csarnok nézőterén.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

A közös szurkolás összehozta a társaságot, kölni kirándulást is szerveztek már és rendre öszszejárnak a Vas és Veszprém megyei drukkerek. Akkor is, amikor épp nincs kézilabdaszezon – más vizekre eveztek, szó szerint. Kitalálták, hogy kenutúrát tesznek a Rábán. Magyarszecsődi kötődés volt, adódott, hogy a körmendi kenus egyesülettől kérnek segítséget – mondta el Radetzkyné Vass Szilvia. Úgy fogalmazott, a partról már ismerte ezt a Rába-szakaszt, de a vízből még nem. Néhányuknak volt már egy kevés kenus gyakorlata, Ausztriában túráztak: ott más volt a körülmény, gyorsabb sodrású hegyi folyón eveztek, több kapaszkodással járt – itt a Rábán pedig a kormányzáson volt nagyobb hangsúly.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Szakadópartok, kanyarok, bedőlt fák, sodrás – ezek várták a nem mellékesen Veszprém-mezbe öltözött 13 fős csapatot. Kenut, mentőmellényt és minden szükséges felszerelést itt kaptak, csak a lelkesedést kellett hozniuk, meg azért készültek szúnyogriasztóval, napszemüveggel, ásványvízzel is – kicsit másként, mint a lelátóra.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Élményekből nem volt hiány, azokat meg persze rengeteg fotóval dokumentálták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában