2020.09.13. 22:42
Hősiesen helytállt a pápai Perutz FC
Az idei bajnokság során először osztozott meg a pontokon a Perutz FC, mely 40 percen keresztül emberhátrányban futballozva óriási küzdést bemutatva végzett 1-1-re a Komárommal a labdarúgó NB III-ban.
A Perutz FC Pápa (sárgában) megmutatta, miként kell küzdeni a végsőkig
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Perutz FC–Komárom 1-1 (1-0)
Perutz stadion, 600 néző. V.: Kubicsek (Jakab, Mózsa). Perutz FC: Szigeti – Nagy T., Koronczai, Császár (Szilágyi), Böröczky – Bence, Kalász (Baldauf), Hanzl, Irmes – Skriba, Szabó Zs. (Molnár). Edző: Lengyel Ferenc.
Komárom: Szabó – Parázs, Eszlátyi, Végh, Simigla, Tóth P., Vincze, Molnár, Göblyös, Módi, Végh. Edző: Bozsik Péter.
Gsz.: Hanzl, ill. Tóth.
A vendégek várták jobb formában a találkozót, hiszen Bozsik Péter tanítványai legutóbbi három meccsüket megnyerték, míg a Perutz arra készült, hogy saját pályáján kijavítja az érdi botlást. Lengyel Ferenc négy helyen változtatott a szerdai bajnokihoz képest, ezúttal Hanzl Máté, Császár Attila, Szabó Zsolt és Skriba Máté is a kezdőben szerepelt.
Szigetinek akadt először dolga a találkozón, aki a 6. percben egy jobb oldali beadás utáni fejest hatástalanított.
Egészen a 38. percig említésre méltó esemény nem történt, ekkor viszont megszerezte a vezetést a Perutz: Hanzl megpattanó szabadrúgása talált utat a kapuba, 1-0.

A második félidő harmadik percében Hanzl félfordulatból tekert centikkel a jobb felső mellé, majd öt perccel később megint ő került főszerepbe: egy becsúszás után megkapta második sárga lapját, így a piros kártya felmutatása után tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat.
A 63. percben Szabó beadását Skriba továbbította Szilágyi elé, aki hatalmas ziccerben mellégurított.
Egészen a 75. percig hősiesen védekezett a kontrákra berendezkedő hazai alakulat, ekkor azonban a tizenhatos csücskéről Tóth a hosszúba tekert, 1-1.
A 80. percben egy balról érkező labdát a kapu torkából Parázs belsőzött fölé, a hátralévő időben pedig derekasan állta a sarat a Perutz, mely igazságosnak mondható döntetlenre végzett.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezetői hármas sajnos nem tudott felnőni a meccs színvonalához, az biztos, hogy ezen az estén a leggyengébb teljesítményt Kubicsek Máté játékvezető nyújtotta.
Lengyel Ferenc: – Valami olyasmit keresünk mi, edzők és a nézők, amit ma a játékosaim bemutattak. Utolsó leheletükig küzdöttek, mindent beleadtak, amit szerencsére értékelt a közönség. Nagy dicséret illeti őket, hiszen jól reagálták le a kiállítást és azt is, amit a játékvezető művelt. Reális a döntetlen, igazi lélekemelő pontszerzés volt ez.