2020.12.08. 21:16
Az újabb sikerrel feljött a Hoya az ötödik helyre
Remek védekezésüknek és ponterős játékuknak köszönhetően kilencpontos győzelmet arattak a veszprémi kosarasok az NB I/B Piros csoportjának 11. fordulójában.
A veszprémiek légiósa, Dukic 22 ponttal vette ki részét a sikerből
Fotó: Penovác Károly/Napló
A Salgótarján elleni győzelem után a harmadik helyezett BKG Príma Akadémia együttesét fogadta Baksa Szabolcs együttese. Az első kosárra közel két percet kellett várni, azonban Dukic találatára a vendégek egy 7-0-s rohammal válaszoltak. A bakonyiak remekül védekeztek, ennek köszönhetően Madár triplájával a negyed derekára átvették a vezetést (9-7).
A hajrá a szigetszentmiklósiaknak sikerült jobban, és Nagy Botond kosaraival megfordították a mérkőzést (15-18). A második játékrész Madár közeli kosarával indult, amelyet azonban közel háromperces gólcsend követett. Madár folytatta pazar teljesítményét, de Nagy Botond sem akart lemaradni mögötte, így dobópárbajuk után a 16. percben 29-28 állt az eredményjelzőn. Hazai időkérést követően Madár helyezett el újabb triplát a gyűrűben, majd Futó is feliratkozott a pontszerzők közé (34-31). Remekül kezdte a harmadik játékrészt a vendéglátó együttes (44-33).
A vendégek nem engedték ellépni a hazaiakat (53-44). A negyed végén Szabó kosaraival sikerült megőrizniük a bakonyiaknak a két csapat közötti különbséget (64-54). A záró tíz percet a vendégek kezdték jobban (68-64). Ekkor azonban a hazai együttes új lendületet vett, (27. perc: 91-72). A hajrában a mai napon extra teljesítményt nyújtó Nagy Botond révén közelebb került a BKG, de a hazaiak taktikus játékkal már nem engedték ki a győzelmet a kezükből (100-91).

Fotó: Penovác Károly/Napló
Baksa Szabolcs: – Az első és második félidei védekezésünk is mindenképpen kiemelendő. Minden játékosomra büszke vagyok, hálás vagyok nekik.
Veszprém–BKG 100-91 (15-18, 19-13, 30-23, 36-37)
Veszprém, zárt kapu. V.: Radnóti, Benedek, Földesi. Hoya-Pannon Egyetem Veszprém: Szűcs 12/6, Madár 24/15, Orgona 12, Szabó P. 18/6, Dukic 22/9. Csere: Glatz, Futó 8, Birkás 2, Gaál 2. Edző: Baksa Szabolcs. BKG Príma Akadémia: Radoncic 2, Armaghani 9, Nagy Be. 10/6, Buzás 8/6, Nagy Bo. 50/15. Csere: Reizer 4, Halász, Szeleczki, Nagy S. 8/6. Edző: Nagy Ágoston