2021.01.19. 07:00
A füredi röplabdaegyüttesre fontos találkozók várnak
Közel egy hónapos szünet után ismét pályára lép a Szent Benedek Balatonfüred extraligás röplabdaegyüttese. Ráadásul a héten két bajnoki vár Milodanovics Andrea tanítványaira.

A Szent Benedek célja a bennmaradás
Fotó: Szent Benedek/Szente Benjámin
Meglehetősen küzdelmesre sikeredtek a Szent Benedek csapatának első hónapjai a női élvonalban. A fürediek ugyanis október végén karanténba kerültek, többen megfertőződtek a koronavírussal. Hosszú hetekre leállt a munka, nem csoda, ha a visszatérés után az elsődleges az erőnlét visszaszerzése volt. Fokozatos terhelést kapott a csapat és egyre jobb formát mutatott, végül a karácsony előtti utolsó bajnokin megtört a jég, sikerült két vállra fektetni az MTK gárdáját. Most tehát két győzelemmel és hét vereséggel a hatodik pozíciót foglalja el a tabellán a Szent Benedek.
A balatoniak számára egy megterhelő, nehéz héttel kezdődik az új év, hiszen a következő négy napban két összecsapás vár rájuk.
Előbb január 19-én, 19 órától az UTE, majd január 23-án szintén 19 órától a DVTK otthonába látogatnak a lányok.

Az UTE-t sem kímélte a Covid, ezért az eddigi legkevesebb mérkőzést játszotta, pontosan nyolcat, amelyből hármat sikerrel abszolvált.
A DVTK valamivel könnyebb riválisnak ígérkezik, az utazást leszámítva, tekintve, hogy eddig még nyeretlen a pontvadászatban, mind a tíz bajnokiját elveszítette eddig.