kosárlabda

2021.02.20. 07:00

A negyedik fogadja az ötödik helyezettet az NB I/B piros csoportban

Két teljesen hasonló erőt képviselő alakulat méri össze erejét szombaton a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, ahol a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a Budapesti Honvéd csapatát látja vendégül.

B. Virág Rita

A Hoya még úgy is tartja negyedik pozícióját a tabellán, hogy zsinórban kétszer kikapott, legutóbb a Vasas otthonában 93-68-ra maradt alul. Viszont már ott liheg a nyakán a Budapesti Honvéd, amely két hete Salgótarjánban kapott ki 74-70-re.

Mindkét gárda eddig tizenegyszer nyert, hétszer pedig kikapott, szóval szinte két teljesen azonos mutatókkal rendelkező csapat lép majd pályára szombaton 17 órai kezdettel.

Fontos megjegyezni, hogy a veszprémiek hazai mérlege rendkívül imponáló, hét siker mellett mindössze kétszer kaptak ki, a Honvéd idegenben viszont négy győzelem mellett négy vereséget tud felmutatni.

A veszprémiek (a képen Futó Balázs a labdával) hazai pályán a győzelmet célozzák meg
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Csak összehasonlításképpen kiemeljük, míg a Honvéd legponterősebb játékosa Stefán Dávid Levente, aki meccsenként 11.44 pontot átlagol, és negyvenedik, addig Madár András 21.44 ponttal negyedik, Nebojsa Dukic 19.77 ponttal a hatodik, Szabó Péter 16.11 ponttal a tizenhetedik a mesterlövészek között.

A Veszprém egy esetleges győzelemmel újra felléphet a dobogóra is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában