bajnokság

2021.04.21. 07:00

A sereghajtó csapat ellen küzdenek a veszprémiek

A sereghajtó Orosháza ellen folytatja szereplését a férfi kézilabdázók élvonalbeli bajnokságában, a K&H Ligában a Veszprémi KKFT.

B. Virág Rita

A Veszprémi KKFT (szemben Éles Benedek) hosszú idő után játszik újra otthon

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az előző héten a Veszprémi KKFT Egerben vendégeskedett, ahol sikerült visszavágni a korábban, itthon elszenvedett fiaskóért, és 25-23-ra győzedelmeskedett.

– Két nagy tempójú találkozóból, a magyar kupa négyes döntőből érkeztünk Egerbe. Mondhatni, meccsben voltunk, míg a házigazdák már két hete nem játszottak. Ez meglátszott a mérkőzés képén, fegyelmezett játékkal, remek védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel rukkoltunk elő, és fontos két pontot szereztünk – összegzett Tombor Csaba, a Veszprémi KKFT vezetőedzője.

Szerdán a sereghajtó ellen folytatja szereplését az újonc, az Orosházát szerdán 18 órakor fogadja a VKKFT.

Még február közepén csapott össze először a két csapat, akkor a bakonyiak 31-23-ra nyertek idegenben.

– Ebből a mérkőzésből nem szabad kiindulni – intett mindenkit óvatosságra a szakvezető. – Akkor a második félidő elején remekül védekeztünk, és egy 8-0-s sorozattal eldöntöttük a két pont sorsát. Bevallom, most is hasonlóra készülünk. Szeretnénk a masszív védekezésből indulva könnyű gólokat lőni – magyarázta a tréner. Hozzátette még, bár a helyezések alapján csapata a mérkőzés egyértelmű esélyese, azonban egyáltalán nem szabad lebecsülni az ellenfelüket.

– Fiatal együttesem képes extra teljesítményre, és akár nagyon gyenge produkcióra is. Számunkra nincsen borítékolható eredmény – hangsúlyozta.

A Veszprémi KKFT (szemben Éles Benedek) hosszú idő után játszik újra otthon
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Pedig a tabellát látva valóban a Veszprém tűnik az összecsapás favoritjának, amely most 15 ponttal a táblázat tizenegyedik helyén áll. Ezzel szemben az Orosháza az utolsó helyet foglalja el, mindössze négy pontot gyűjtött eddig, egyszer tudott nyerni és kétszer ikszelt.

Tombor Csabát megkérdeztük a télen igazolt Széles Ákosról is, aki egyre több lehetőséget kap.

– A jobbátlövőnek közel egyéves kihagyást kell bepótolnia. Nagyjából másfél hete tud teljes értékű munkát végezni, de nagyon előremutató és bizakodásra ad okot a teljesítménye. Remélem, most is pályára léphet – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában