A Telekom, a VKKFT és a BKSE is pályára lép hétvégén

Mind a három Veszprém megyei csapat pályára lép hétvégén a férfi kézilabda NB I-ben. A Telekom és a Balatonfüredi KSE idegenben, a VKKFT hazai pályán játszik.

B. Virág Rita, Horváth Gábor

A Veszprémi KKFT (feketében) a Komlót fogadja, a fürediek Egerbe utaznak

Fotó: Penovác Károly/Napló

Budakalász–Telekom Veszprém

Még fel sem ocsúdtunk a csütörtöki BL-negyeddöntőből, ahol a Telekom Veszprém, bár 32-30-ra nyert a HBC Nantes ellen, mégsem jutott be a legjobb négy közé az első meccsen elszenvedett négygólos (32-28) vereség miatt, máris itt egy újabb összecsapás. Természetesen fájdalmasan érintette a Telekom Veszprém alakulatát és kitartó szurkolóit a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a búcsú, azért abban biztosak lehetünk, hogy a Budakalász legyőzése nem okoz majd gondot a magyar rekordbajnoknak. Míg a veszprémiek alapszakaszgyőztesként várják a szombaton 17 órakor kezdődő összecsapást, addig a Budakalász a hetedik helyen áll a tabellán. Csoknyai István legénysége eddig 21 pontot gyűjtött, kilencszer nyert, háromszor ikszelt és tizenkétszer vesztesen hagyta el a pályát.

A bakonyiak számára kötelező meccs következik, ahol már készülhetnek a június 2-ra kiírt bajnoki fináléra a MOL-Pick Szeged ellen. A hivatalos közlés szerint a döntő odavágóját tehát június 2-án, 19 órakor rendezik a Tisza partján, míg a visszavágót június 5-én, 18.30 órától bonyolítják le a Veszprém Arénában. Amennyiben a Veszprém nyeri a párharcot, úgy huszonhetedik magyar bajnoki címét szerzi.

VKKFT–Komló

Utolsó előtti bajnoki találkozóját vívja a Veszprémi KKFT, amelyen a Komlót fogadja május 23-án, vasárnap 18 órától. A táblázat alapján két hasonló képességű és erejű gárda méri össze tudását: hiszen míg a hazaiak nyolcadik helyen állnak 21 ponttal, addig a Baranya megyeiek 20 pontot gyűjtve a tizedik pozíciót foglalják el. Tombor Csaba tanítványai az ősszel emlékezetes mérkőzésen maradtak alul Komlón 30-28-ra, hazai pályán viszont nem szeretnének hasonlót átélni. A veszprémi fiatalok ráadásul sikerélménnyel várhatják az összecsapást, hiszen legutóbb egy elképesztő izgalmakat hozó bajnokin 29-28-ra fektették két vállra a Gyöngyöst. A Komló pedig 21-21-es döntetlent ért el a Csurgó ellen.

A Veszprémi KKFT (feketében) a Komlót fogadja, a fürediek Egerbe utaznak Fotó: Penovác Károly/Napló

Eger–Balatonfüredi KSE

Küzdelmes meccsen biztosította be a BKSE idei negyedik helyét, a fürediek szerdán a Ferencvárost fogadták és verték meg 27-25-re. A Balaton-parti csapat messze nem játszott tökéletesen, de nagyot harcolt a Fradival, és megérdemelten gyűjtötte be a pontokat. György László tanítványai egész tavasszal szépen meneteltek, és akár még a harmadik helyre is odaérhetnek, de ehhez a Tatabánya váratlan botlása kellene. Jelenleg két pont a riválisok közti különbség, a tatabányaiak szombaton a sereghajtó és biztos kieső Orosháza otthonában lépnek pályára, majd a Telekom Veszprém vendégeként zárják az idényt.

A balatonfürediek az egri mérkőzést követően, jövő hét vasárnap Dabasra utaznak.

A pontegyenlőség a Tatabányának kedvez a helyezéseket tekintve. Az öt meccse veretlen, az előző négy körben győztes BKSE Egerben esélyesként szerepel.

Az egriek az előző két hazai találkozójukon nem kaptak ki, megverték az Orosházát, a Budakalásszal pedig döntetlent játszottak.

A meccs vasárnap 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában