A címvédő ellen játszanak

2021.09.29. 07:00

A Carlos Ortega vezette Barcelona látogat a királynék városába

A Kielcében vereséget szenvedő Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapata a rekord­győztes, eddig hibátlan spanyol Barcelona együttesét fogadja szerdán a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.

Rónai Tamás

A BL előző játéknapján alulmaradtak idegenben Peter Nenadicsék

Fotó: MTI/PAP/Piotr Polak

A lengyelországi találkozón a hazaiak egyből magukhoz ragadták a kezdeményezést, és Kornecki védéseivel már az elején magabiztos előnyt dolgoztak ki. A félidő végéhez közeledve feljavult a veszprémiek támadójátéka, Corrales több bravúrt is bemutatott, ennek ellenére öt gól volt a különbség (17-12).

A második játékrészben sem változott a játék képe, a 38. percben már héttel vezetett a Kielce. Nenadics és Corrales vezérletével a Veszprém némileg kozmetikázott az eredményen, de végül háromgólos vereséget szenvedtek.

Az összecsapást követően a csapat vezetőedzője, Momir Ilics úgy nyilatkozott, hogy rengeteg hibát követtek el, támadásban és védekezésben is. Elmondta, a technikai hibákból sok lerohanásgólt kaptak, a Kielce ellen nem lehet így játszani.

A tíz védést bemutató spanyol válogatott, Rodrigo Corrales egyetértett edzője szavaival, és hangsúlyozta, hogy a mérkőzéseket jobban kellene kezdeniük, mert a PSG ellen sikerült a fordítás, de most erre nem volt lehetőség a hazaiak jó játéka miatt.

A BL előző játéknapján alulmaradtak idegenben Peter Nenadicsék Fotó: MTI/PAP/Piotr Polak

A szerdán 18.45 órakor kezdődő összecsapáson egy régi, jó ismerőst is köszönthetnek a veszprémi szurkolók. A katalán gárda kispadján nyár óta a spanyol Carlos Ortega látja el a vezetőedzői feladatokat, akit hat évvel ezelőtt nem a legelegánsabb módon küldtek el a bakonyi együttestől. A Barcelona új mestere a nyáron egy jelentősen átalakult csapat irányítását vette át, hiszen Xaviel Pascual mellett egy kezdőcsapatnyi játékos is távozott. Elhagyta a tízszeres BL-győztest többek között Kevin Möller, Jure Dolenec, Cedric Sorhaindo, az exveszprémi Aron Palmarsson, de talán a legnagyobb vérveszteségük a spanyoloknak a világ- és Európa-bajnok Raul Entrerrios. Az érkezők oldalán két nagyobb nevet említhetünk meg Ángel Fernández és Melvyn Richardson személyében, de továbbra is olyan klasszisok vannak a keretben, mint Pérez de Vargas, Blaz Janc, Ludovic Fabregas vagy Luka Cindric.

A két együttes legutóbb 2021 februárjában találkozott a Veszprém Arénában, akkor a vendégek négygólos vezetést szereztek az első félidőben, amelyet végig megőriztek (34-37). Legutóbb két és fél éve sikerült legyőzniük a veszprémieknek a katalánokat, akkor hazai pályán 29-26-os sikert aratott a Telekom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában