A második helyezett VLS a listavezetőhöz utazik

A labdarúgó harmadosztály 6. forduló­jában a második helyezett Practical VLS Veszprém együttese a listavezető Credobus Mosonmagyar­óvár otthonában lép pályára szombaton.

Rónai Tamás

A piros mezes veszprémiek egy rendkívül erős riválissal néznek ma farkasszemet Fotó: Penovác Károly/Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

A rangadó előtt egyik csapat sem pihenhetett sokat, hiszen a Magyar Kupa programja miatt szerdán hétközi fordulót rendeztek az NB III.-ban. A Veszprém a sereghajtó Gárdonyt fogadta, és az első fél­időben az óriási mezőnyfölény ellenére csak helyzetekig és lesgólig jutott el.

A második játékrész elején a csereként beálló Keresztes Zalán egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést, a 2-0-s győzelmet pedig Major Norbert biztosította be a bakonyiaknak. Érdekesség, hogy a VLS utoljára 2019. november 3-án szenvedett vereséget hazai környezetben, azóta bevehetetlen erődnek számít bajnoki mérkőzéseken a veszprémi stadion. A szombaton 16 órakor kezdődő összecsapáson Pető Tamás edző jó iramra számít, elmondta, győzni mennek Mosonmagyaróvárra. Ahhoz a mosoni gárdához, amely négy siker mellett egy Nagykanizsán elszenvedett vereséggel a Veszprémhez hasonlóan 12 ponttal áll. Szerdán Érden léptek pályára Varga László tanítványai, és Debreceni András mesterhármasával magabiztosan múlták felül a hazaiakat.

A piros mezes veszprémiek egy rendkívül erős riválissal néznek ma farkasszemet
Fotó: Penovác Károly/Napló

Az előző idényben sokáig döntetlenre álltak a felek Mosonmagyaróváron, de a hosszabbítás második percében a hazaiak megszerezték a mindent eldöntő találatot. A bajnokság utolsó körében a VLS visszavágott, azzal biztosította be a bronzérmes pozíciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában