mozgás

2021.09.13. 11:30

Sok sportág közül választhattak a fiatalok Veszprémben

Az Erdész utcai pálya adott otthont a hét végén a fiatalok napjának, amely az idén – amellett, hogy sportágválasztó is volt – színes programokkal várta az érdeklődőket.

Juhász-Léhi István

20210911 Veszprém Műfüves focipálya. Fiatalok napja Sportágválasztó. Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: PESTHY MARTON

A megnyitón Ovádi Péter országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy Veszprém iskola- és sportváros, és ez egy ilyen seregszemlén meg is látszik. Körbetekintve büszkék lehetnek a helyiek, hiszen nagyon sokféle sportággal találkozhatnak. Hegedűs Barbara alpolgármester elmondta, amikor néhány éve életre hívták az eseményt, az volt a céljuk, hogy legyen egy olyan nap, amely helyben, Veszprémben a fiatalokról szól. Ezen a napon nekik kínálnak minőségi programokat.

A rendezvényen – amelyet a Polgári Csapat Egyesület és a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete szervezett – részt vettek a Magyar Honvédség mellett a környéken szolgálatot teljesítő amerikai katonák is. Közvetlenségük és az általuk hozott technika – többek között egy Humvee – nagy sikert aratott. Több játékkal, például homokzsákdobálással is készültek a tengerentúli egyenruhások.

Jó volt látni a megyeszékhely és környéke itt felvonuló sportágait: modellezők, kosár- és röp-, valamint tollaslabdázók tartottak „sportági csalogatót”, de itt voltak a helyi atlétikai klubok, airsoftosok vagy a futsalosok képviselői, a kézilabdások Nemesvámosról érkeztek.

A színpadon közben egymást váltották a zenés programok, de beszélgetéseket is hallhattak az érdeklődők a tokiói olimpia ezüstérmesével, Rasovszky Kristóffal csakúgy, mint a szintén olimpikon Bartha-­Kéri Biankával és Szögi Istvánnal.

Egy nyereményjátékon is részt vehettek a résztvevők, hiszen azok, akik teljesítették a játékos állomásokat, jogosultak voltak arra a nyereményjátékra, amelyen egy komoly rollert lehetett nyerni. A fődíjat Porga Gyula, Veszprém polgármestere sorsolta ki. A nap zárásaként a BSW zenekar adott koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában