foci

2021.10.23. 08:00

A Haladáshoz utazik az FC Ajka

Remek siker után, megnövekedett önbizalommal lép pályára a labdarúgó NB II-ben vasárnap az FC Ajka, amely a mezőny egyik legjobbjának otthonába hivatalos.

Horváth Gábor

Az ajkaiak a múlt héten padlóra küldték a Tiszakécskét Fotó: Balogh Ákos/Napló

Fotó: Balogh Akos

Kiszakadt a gólzsák Ajkán – tapasztalhatták múlt vasárnap a város sportcentrumába kilátogatók, csapatuk ugyanis ebben az idényben még nem látott parádés támadójátékot produkált.

Az ellenfél a Tiszakécske volt, a hazaiak Tóth Gergely révén a 14. percben vezetést szereztek, de a henger a szünet után indult be igazán. Tóth Gergely duplázott, Csemer Gyula fantasztikus szabadrúgásgólt lőtt, majd jött Csizmadia Zoltán és a csereként beszálló Stoiacovici Dávid (5-0). Az FC Ajka még tovább lökhette volna a szakadék felé riválisát, azonban a többi lehetőség kimaradt, és a vendégek a végén – egy szintén remekbe szabott lövéssel – szépíteni tudtak. A lényegen ez nem változtatott, tükörsima sikert aratott a Veszprém megyei együttes a sereghajtóval szemben.

– Nagyszerűen játszott a csapat, maradtak ki helyzetek, de az 5-1-es siker nem kis eredmény ebben az osztályban – mondta lapunknak Kis Károly edző.

Az ajkaiak a múlt héten padlóra küldték a Tiszakécskét
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az ajkaiak – a Dorog elleni iksz és a múlt heti hazai siker után – folytatnák veretlen sorozatukat, ám a feladat nem lesz egyszerű. A Haladás otthonában kell helytállni, a szombathelyiek pedig jó szezont futnak. Egészen a múlt hétig veretlenek voltak a vasiak, az előző körben a Soroksár bizonyult jobbnak náluk. A harmadik helyen álló csapat neve mellett hét siker és négy döntetlen szerepel a tabellán.

– A Haladásnál komoly terveket szövögetnek, mozgékony, remek csapatról van szó. Jól ismerjük őket, minden alkalommal nagyot csatázunk velük. Bízom benne, ez most is így lesz, és a pontszerzésre is esélyünk nyílik – fogalmazott Kis Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában