Zárt kapus összecsapás vár a veszprémi kézilabdázókra

2021.10.28. 11:30

Romániában szerepel a Telekom legénysége a Bajnokok Ligájában

Nem lehetnek nézők a Dinamo Bukarest–Telekom Veszprém férfi kézilabda Bajnokok Ligája összecsapásán csütörtökön.

Bényi-Virág Rita

Andreas Nilssonék a harmadik helyen állnak csoportjukban

Fotó: Penovác Károly/Napló

A koronavírus-járvány miatt tragikus helyzet alakult ki Romániában, s jelenleg Magyarország is a súlyosan fertőzött, piros országok közé tartozik, ezért érthető, hogy a csütörtöki találkozót zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezik meg.

Talán az üres lelátóknak ezúttal a veszprémiek örülhetnek jobban, hiszen így a nyáron alaposan megerősített riválist sem tudják buzdítani fanatikus szurkolóik.

A Bukarest valóban semmit sem bízott a véletlenre a nyáron.

Bombaként robbant a hír, még a júniusi kölni négyes döntő előtt, hogy a Barcelona vezetőedzője, Xavi Pascual nem tölti ki 2022-ig szóló kontraktusát a katalánoknál.

Ennek dacára még megnyerte csapatával a Bajnokok Ligája Final Fourt, vagyis harmadszor is BL-győzelmet ünnepelhetett a gárdával (2011, 2015, 2021).

Aztán az is kiderült, hogy a román bajnokhoz igazol és Bukarestbe teszi át székhelyét.

A román együttes már Xavi Pascuallal is nagyot húzott, ám, feltehetően a spanyol tréner kérésének megfelelően, szinte teljesen átalakult a kerete.

Távozott Ante Kuduz, Stefan Vujic, Tudor Botea, Szász András, Alexandru Asontanei, Dragos Hantaru, Rome Hebo, Jakov Vrankovic, Mihai Dima, Dan Savenco és Makrem Missaoui.

A Dinamo megszerezte viszont Cedric Sorhaindo beálló (Barcelona), Kamel Alouini irányító (Al Nasr SC), Christian Dissinger balátlövő (RK Vardar), Ahmed Khairy irányító (CSA Steaua Bukarest), Raul Nantes balátlövő (CSM Bukarest), Dan Emil Racotea balátlövő (CD Bidasoa Irun), Robert Militaru védekező specialista (CSM Bukarest), Calin Dedu beálló (CSM Politennica Timisoara), Khalifa Ghedbane kapus (Ademar Leon), valamint Eduardo Gurbindo jobbátlövő (RK Vardar) játékjogát.

Andreas Nilssonék a harmadik helyen állnak csoportjukban
Fotó: Penovác Károly/Napló

Az új csapat viszont még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, meglehetősen pechesre sikerült számára az elmúlt időszak, miután kétszer is mindössze egyetlen góllal maradt alul a Bajnokok Ligájában.

Pedig a BL-nyitányon, sokak meglepetésére, 32-29-re legyőzte a lengyel Kielcét, aztán 41-30-ra kikapott a francia Paris Saint-Germain otthonában.

Ezután óriási csatát vívott az FC Portóval, ám végül pont nélkül maradt saját pályáján (26-27). Barcelonában tisztességgel helytállt, 36-32-re kapott ki, aztán a HC Motor Zaporizzsja otthonában sem tudott pontot szerezni, pedig sokáig nagyon közel állt hozzá (28-27).

Nem csoda hát, ha a Bukarest csak hetedik a csoportban két ponttal. Ezzel szemben a Telekom Veszprém sokkal jobban áll: nyolc ponttal a harmadik, de csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul erre a pozícióra, mert az első Barcának és a második Kielcének is épp ennyi egység szerepel a neve mellett.

A veszprémiekkel kapcsolatos hír, hogy bár hivatalos információ nem érkezett Omar Jahijáról, aki még a Balatonfüredi KSE elleni bajnokin sérült meg, ám a szurkolói fórumon az egyik drukker arról írt, kommentben megkérdezte a klubot, mi a helyzet, és megnyugtatták, hogy a jobbátlövő állapota nem súlyos.

A Dinamo Bukarest–Telekom Veszprém-találkozó csütörtökön 18.45 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában