2021.10.25. 21:11
Triplazáporral verte meg ellenfelét a PKC
Három vereség után ismét megízlelhette a győzelem ízét az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság piros csoportjában a Conoil Pápa KC, mely 18 hárompontost dobva, jó játékkal győzte le a Nagykőröst.
A fehér mezes pápaiak visszataláltak a győztes ösvényre
Forrás: Napló
Hódi hármasával indult a találkozó, 8-8-as állásig haladtak együtt a csapatok, majd Murai kettő és Koma négy pontjával sikerült egy picivel nagyobb hazai előnyt kialakítani. A negyed második felére felzárkózott a Nagykőrös, majd egy újabb 8-0-s etappal megint a pápaiak érezhették biztonságban magukat, a negyedet Horváth triplája zárta le (29-21). Azzal kezdődött a második tíz perc, amivel az első befejeződött, Horváth trojkájával, melynek köszönhetően először volt tíz pont feletti a különbség. Beindult a hazai henger: három távoli kötött ki a gyűrűben, Horváth, Hódi és Murai pontjaira még Sonyák is rátett egy triplát, 75 százalékos dobóteljesítménnyel hamar húsz egység lett a felek között (49-29). A nagyszünetig hátralévő idő a Sólymokról szólt, ám így is csak tíz pontig tudtak felzárkózni (52-42).

Fotó: Napló
A harmadik negyed elején Németh András révén a PKC megdobta tizedik, majd tizenegyedik hármasát (63-44). Hatékony volt a hazai támadójáték, a védekezéssel sem volt különösebb probléma, így majdnem húsz pontos előnyről kezdte a záró felvonást a Conoil (74-55). Az utolsó tíz percben csak a különbség mértéke volt kérdéses, végig vezetve megérdemelten nyert a Kálmán-legénység.
Kálmán László: – Örülök a győzelemnek, mert a piros csoportban minden győzelmet meg kell becsülni. Magabiztos játékkal nyertünk, de ellenfelünk az utolsó leheletéig küzdött. Nekünk ez nagyon fontos mérkőzés volt, hogy elmozduljunk a holtpontról.
Conoil Pápa KC–Nagykőrösi Sólymok KE 106-95 (29-21, 25-21, 30-13, 22-40)
Pápa, 50 néző. V.: Menyhárt, Sentényi, Csák. Conoil PKC: Murai 21/9, Sonyák 17/6, Koma 10, Németh A. 16/12, Hódi 12/12, cserék: Horváth A. 16/16, Varga 5, Németh G., Lintner 7/3, Kasza 2, Kocsis, Parcsami. Edző: Kálmán László. Nagykőrös: Lakosa 23/3, Fehér 22/3, Mácsai 20/6, Timkó 9, Mester 4, cserék: Molnár B. 12, Jókai 5, Molnár M., Kocsis, Kakulya. Edző: Kovács Sándor
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben