Nyolc úszóérem

2021.11.24. 21:56

BÚK: minden idők legjobb szereplése

Nyolc érmet szereztek a Balaton Úszó Klub (BÚK) képviselői a nemrégiben megrendezett rövid pályás úszó magyar bajnokságon, így minden idők legeredményesebb szereplését könyvelhette el az egyesület.

B. Virág Rita

Rasovszky Kristóf rövid pályán is több számban meglepetést okozott

Forrás: Facebook

A Kaposváron megrendezett erőpróbán a BÚK képviselői alaposan meglepték a riválisokat. Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes nyílt vízi úszó több számban is kipróbálta magát. Különösen értékes ezüstérmet szerzett 200 háton és bronzérmet 100 méter háton, ahol megszorongatta többek között a tokiói ötkarikás játékokon az utóbbi számban ötödik helyet szerző Telegdy Ádámot is. A legrövidebb hát­úszószámban, 50 méteren pedig a negyedik helyet kaparintotta meg.

Mindenkit maga mögé utasított viszont 1500 gyorson, ahol klubtársa, Kalmár Ákos a dobogó második fokát foglalhatta el, míg Pintér Ádám a nyolcadik lett. Szokolai László tanítványa 400 gyorson is megvillantotta tehetségét: ezüstérmet érdemelt ki, míg csapattársai közül ugyanitt Betlehem Dávid a hatodik, Kalmár Ákos a kilencedik, Pintér Ádám a tizennegyedik helyen zárt.

Szintén a második helyet érte el 800 gyorson, ahol viszont Kalmár Ákos foglalhatta el a győztesnek járó pozíciót a dobogón, Pintér Ádám pedig hatodikként csapott célba új évjáratos rekorddal, Betlehem Dávid hetedik lett. A 200 méteres gyorsúszódöntőben is ott volt Rasovszky, ahol a hetedik helyen végzett, míg Pintér Ádám tizenötödikként fejezte be a viadalt. Szokolai László, a BÚK vezetőedzője lapunknak elmondta, Kalmár Ákos bajnoki címe 800 méteren önmagában is dicséretes, de az elért idő különösen értékessé teszi az eredményt.

A fiatalok közül Betlehem Dávidot emelte ki, aki nemcsak hosszú távon képes kimagasló eredményre, hiszen többek között junior-Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet nyílt vízi 10 kilométeren, hanem a rövidebb versenyeken is ügyes. Most 100 gyorson jutott be 50 másodperc alá, 49.84 másodperccel a váltó tagjaként.

Pintér Ádám is nagyszerű eredményekkel örvendeztette meg felkészítőjét, a két leghosszabb úszószámban, 800 és 1500 gyorson is döntőt úszott.

A BÚK 4x100-as vegyesváltója, Rasovszky Kristóffal, Áment Balázzsal, Kalmár Ákossal és Betlehem Dáviddal alaposan meglepte a mezőnyt, senki nem számított éremszerzésre, mégis bronzérmet vihettek haza. Szokolai László szólt még az ifjúsági korú Bíró Dominikáról is, aki hátúszásban remekelt és két döntőt is úszott. 100 méteren hatodik, 200-on hetedik, 50 méteren a 12. helyezést érte el.

A BÚK először indított 4x100-as vegyesváltót, amely a Tóth Réka, Bartalus Mirtill, Bíró Dominika, Kapus Zsófia összeállításban kivívta a fináléban való szereplést és ott a nyolcadik lett.

Eredmények. Férfi. 200 gyors: 7. Rasovszky, 15. Pintér. 400 gyors: 2. Rasovszky, 6. Betlehem, 9. Kalmár, 14. Pintér. 800 gyors: 1. Kalmár, 2. Rasovszky, 6. Pintér, 7. Betlehem. 1500 gyors: 1. Rasovszky, 2. Kalmár, 8. Pintér. 50 hát: 4. Rasovszky. 100 hát: 3. Rasovszky. 200 hát: 2. Rasovszky. 200 pillangó: 7. Kalmár. 50 mell: 12. Áment. 100 mell: 15. Áment Balázs. 200 mell: 13. Áment. 400 vegyes: 10. Kalmár. 4x100 gyors: 8. BÚK (Betlehem, Pintér, Kalmár, Rasovszky). 4x200 gyors: 5. BÚK (Betlehem, Pintér, Kalmár, Rasovszky). 4x100 vegyesváltó: 3. BÚK (Rasovszky, Áment, Kalmár, Betlehem). Női. 50 hát: 12. Bíró Dominika. 100 hát: 6. Bíró. 200 hát: Bíró. 4x50 vegyesváltó: 10. BÚK (Tóth Réka, Bartalus Mirtill, Bíró Dominika, Kapus Zsófia. 4x100 gyorsváltó: 13. BÚK (Tóth, Bartalus, Bíró, Kapus). 4x100 vegyesváltó: 8. BÚK (Tóth, Bartalus, Bíró, Kapus).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában