Izgalmas derbi volt

2021.11.21. 20:51

Idei utolsó hazai meccsét játszotta a Pápa

Izgalmas mérkőzéssel búcsúzott a hazai pályától erre az évre a Perutz FC, mely az NB III-as labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában 2-1 arányban legyőzte a Kelen SC-t, a hazaiak részéről Sandal Dominik lábbal és fejjel is eredményes tudott lenni.

Napló-információ

Perutz–Kelen SC 2-1 (1-0)

Pápa. V.: Móri. Perutz FC: Szigeti – Molnár, Nagy, Zsirai, Szalai (Füredi, 80.) – Bence, Iványi (Kalász, 80.), Szilágyi (Skriba, 80.), Sandal (Jurik, 86.) – Hanzl, Oláh. Edző: Weitner Ádám. Kelen SC: Zima – Egyed, Kertai, Módly, Borbély, Kádár, Pintér, Lustyik (Horváth, 89.), Soós (Tímári, 59.), Erdei, Lipcsei. Edző: Harmati Tamás.

Ahogy azt már a Perutztól megszokhattuk, a kezdő sípszót követően kezdeményezőleg lépett fel, szervezetten, mezőnyfölényben futballozott. Az első lehetőség így a pápaiak előtt adódott, a 13. percben Szalai átlövése ugyan kijött Zima kapusról, a védők Oláh elől szögletre tisztáztak.

Négy perccel később egy mintaszerű támadásból megszerezte a vezetést a Perutz, Szilágyi kapta a jobb oldalon a labdát, majd középre tálalt, ahol Sandal érkezett és öt méterről a hálóba belsőzött, 17. perc: 1-0.

A folytatásban bár nem alakult ki újabb hazai gólszerzési lehetőség, a Perutz irányított. Az utolsó negyed órára kiegyenlítettebbé vált a játék, ám Borbély fejesét leszámítva nem láthattunk veszélyes vendégtámadást.

Két hatalmas pápai lehetőséggel indult a második felvonás, előbb egy szöglet után lefejelt labdát Nagy nem tudott közelről a hálóba gurítani, majd a tizenhatoson belül Sandal hámozta át magát három védőn, a kimozduló kapus mellett Oláhnak passzolt, akit az utolsó pillanatban szereltek.

Egy beívelés után Kertai bólintott a hálóba, ám lesen volt.

Egy perc sem telt el, és ismét betalált a Kelen, immár szabályosan, egy jobb oldali beadás után Kádár bólintása a felső lécről pattant a gólvonal mögé, 73. perc: 1-1.

A 78. percben ismét Oláh iratkozhatott volna fel a gólszerzők közé, ám ziccerben a kapusba lőtt. A 82. percben másodszor is megszerezte a vezetést a Perutz, Füredi beadását Sandal fejelte a rövidbe, amivel kialakult a 2-1-es végeredmény.

Weitner Ádám: – Az első félidőben jól játszottunk, birtokoltuk a labdát, a Kelent kontroll alatt tudtuk tartani. Szünet után az eredmény miatt kockáztatott az ellenfél, és feljebb jött, így legalább három tiszta ziccerünk volt, amik sajnos kimaradtak. A bekapott gól után egy emberként küzdöttünk, aminek meg is lett az eredménye.

Harmati Tamás: – Felkészültünk a Perutz játékából, tudtuk, mire számíthatunk, az első 30 perc nagyon nehéz volt. Utána egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, amit folytattunk a második félidőben is. Az egyenlítés után nem elégedtünk meg az egy ponttal, győzni akartunk, ami miatt kicsit fellazultunk, és a Perutz ezt kihasználta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában