Nagy csatában maradt alul a Conoil Pápa KC

A játékvezetői ítéletektől sújtott Conoil Pápa KC az NB I/B-s kosárlabda-­bajnokság Piros csoportjában szoros vereséget szenvedett a csoport harmadik helyén álló Szigetszentmiklós gárdájától.

Haraszti Gábor

A pápaiak (fekete mezben) karnyújtásnyira voltak a sikertől Fotó: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

Fotó: RONASIFOTO

Az első három percben felváltva vezettek a csapatok, 7-8 után aztán a Pápa egy 8-0-s futással kisebb előnyre tett szert, ám Nagy hármasával egy 0-10-es etapot nyitott a BKG, így folytatódott a ki-ki küzdelem (10. perc 19-22). Horváth két triplájával és Murai büntetőjével indult a második negyed, a folytatásban is a vendéglátók domináltak, és a 15. percre egy 12-0-s rohammal már tetemesebb volt a PKC előnye, amit a félidőre sikerült megőrizni (49-41).

Szünet után a szigetszentmiklósiak kapták el jobban a fonalat, aminek köszönhetően a 28. percre döntetlenre zárkóztak fel a pazar dobóformát mutató Nagy Botond vezette vendégek (58-58), és az utolsó, izgalmasnak ígérkező negyedik negyed előtt két ponttal Muraiék vezettek (63-61).

Az utolsó tíz percben is a Conoil kezében volt a meccs, ellenfele egyszer sem tudta átvenni a vezetést, az utolsó másodpercben 82-82-nél Hódi dobása lejött a gyűrűről, a lepattanót Murai szedte össze, de a játékvezető szerint már időn túl dobta be a labdát, így következhetett a hosszabbítás.

A hazai kispad érthetően nehezen viselte az ítéletet, így a folytatás technikai figyelmeztetések után Nagy három sikeres büntetőjével indult. A túlórában a találkozó az utolsó két percben dőlt el, a 44(!) pontig jutó Nagy Botond és Halász kosaraival a Szigetszentmiklós hétpontos győzelmet aratott.

A pápaiak (fekete mezben) karnyújtásnyira voltak a sikertől
Fotó: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

Kálmán László: – Egy megnyert meccset vettek el tőlünk, úgy gondolom, az utolsó dobásunk érvényes volt. A faultarány botrányos volt, keményen küzdöttünk és nagyon okosan építettük fel a támadásainkat, védekezésünket, de rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtuk megnyerni a mérkőzést.

Conoil Pápa KC– BKG Príma 90-97 (19-22, 30-19, 14-20, 19-21, 8-15)

Pápa, Városi Sportcsarnok. V.: Hervay, Földi, Gaál. Conoil Pápa KC: Murai 14, Sonyák 21/9, Koma 18, Németh A. 14/3, Varga 9. Cserék: Hódi 2, Hor- váth A.12/12, Lintner, Erdei, Kocsis, Parcsami, Kasza. Edző: Kálmán László. BKG Príma: Zsihla, Allen 14, Buzás 9, Nagy Be. 6/6, Nagy Bo. 44/15. Cserék: Lakatos 6, Szeleczki, Halász 14, Reizer 4, Mol- nár. Edző: Nagy Ágoston.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában