Labdarúgó NB III

2021.12.04. 15:00

Az idei év utolsó bajnoki meccse

A naptári év utolsó bajnoki mérkőzését játssza idegenben a VLS Veszprém vasárnap a 15. helyen álló Komárommal a labdarúgó NB III.-ban.

Gunther-Nyitrai Krisztina

A VLS Veszprém győzelemmel zárná az évet

Fotó: Penovác Károly/Napló

A VLS a múlt héten az érdieket látta vendégül hazai pályán, és meggyőző magabiztossággal fektette két vállra riválisát. Pető Tamás csapata így továbbra is előkelő, dobogós helyen áll. 

– Nagyon jó mérkőzés volt, jól játszottunk, sok helyzetünk adódott. Ami igazán bosszantó, hogy ugyan az első félidőben 3-0-ra vezettünk, a másodikban rúghattunk volna akár négy-öt gólt a ziccereink alapján, így nagyobb arányú győzelmet arathattunk volna. Ennek ellenére teljesen rendben volt a játékunk – fogalmazott a vezető. 

Az NB III. Nyugati csoportjának tavaszról előrehozott első fordulójában a VLS Veszprém a Komárom otthonába látogat, és a három pontért mérkőzik meg 13 órakor. 

A vezetőedző kemény csatára számít, elsősorban az ellenfél védekezését lesz nehéz feltörni, ami nyáron sem volt egyszerű feladat a bakonyiak- nak. – Nehéz mérkőzésre számítok egy jól szervezett, jól ösz- szerakott csapat ellen. Az lesz a kérdés, mikor tudjuk megrúgni az első gólt, onnantól kezdve válhat könnyebbé a játé- kunk. Krebsz Máté eltiltása le- járt, mindenki egészséges, így teljes kerettel vágnak neki a találkozónak. A naptári év utolsó mérkőzésével rövid pihenőre vonul a csapat, februárban újult erővel folytatja a VLS a munkát a bajnokságban. 

– Mentálisan és fizikálisan pont a vége fele közeledik a csapat, de bízom benne, hogy rendben lesz mindenki fejben és fizikailag is. Nem bánom, hogy véget ér a szezon, nagyon sokat játszottunk, elfáradtak a játékosok – zárta gondolatait Pető Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában