Kemény megmérettetés

2021.12.08. 16:17

Három bronzéremmel gazdagodtak az ajkai bokszolók

Az ajkai Boxer SE három versenyzővel vett részt az ökölvívó serdülő, junior korosztályos és felnőtt női magyar bajnokságon, amelynek Eger adott otthont.

Horváth Gábor

A képen balról Országi Sára, Tóth Levente, Horváth Tibor és Bogdány Kevin

Forrás: Boxer SE

A megmérettetés népes mezőnyét 77 egyesület 294 versenyzője alkotta.

Az ajkaiak közül junior korosztályban, 70 kilogrammban Bogdány Kevin két selejtező mérkőzését magabiztosan hozta, a döntőbe jutásért küzdhetett, azonban sérülése miatt a vezető bíró beszüntette a harcot, így az előkelő harmadik helyen zárt.

A szintén a juniorok között, de plusz 80 kilogrammban induló Tóth Levente szintén esélyes volt a döntőre, de nem sikerült fináléba kerülnie, harmadik lett.

Felnőtt női 52 kilogrammban Országi Sára - akinek a felkészülését egy vállsérülés akadályozta - az elődöntőben alulmaradt a magyar bajnok Dudek Beátával szemben. Sára, aki így szintén harmadikként végzett, nagyot küzdött, egy pillanatra sem állt meg, kivívva ezzel ellenfele elismerését is.

A Boxer SE vezetőedzője, Horváth Tibor elárulta, összességében elégedett a kemény versenyen szerzett három bronzéremmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában