Erős keret, ütőképes csapat

2022.01.28. 07:00

Mindenki a fedélzeten a másodosztályú ajkaiaknál a bajnoki rajt előtt

Egyelőre egy helyen változott az FC Ajka NB II-es labdarúgócsapatának játékoskerete, érkező nincs – tudtuk meg Kis Károly vezetőedzőtől. A bajnokság hétvégén folytatódik, az ajkaiak a Siófok otthonában kezdik a tavaszi szezont.

Horváth Gábor

Az FC Ajka négy edzőmeccset játszott januárban Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az FC Ajka négy edzőmeccset játszott januárban Fotó: Pesthy Márton/Napló

Hol van már a klasszikus téli alapozás? Az NB II-es labdarúgócsapatok rövid pihenő és néhány hét felkészülés után január végén máris folytatják a 2021/2022-es idényt a 21. fordulóval. A 20. játéknapot december 12-én rendezték, az együttesek január elején kezdték el az edzéseket, azaz szűk négy hét állt rendelkezésükre. 

Az FC Ajka négy felkészülési mérkőzést vívott, Kis Károly vezetőedző elmondta: elégedettek az elvégzett munkával, a meccsek számával. 

– A játékosok becsületesen dolgoztak. Bár voltak bete­geink, szerencsére nem akadt annyi kiesőnk, mint tavaly. Bízom benne, hogy ez a folytatásban is így lesz. Jelenleg mindenki rendelkezésre áll, s ez nagyon pozitív. Az is, hogy mind le tudtuk játszani a tervezett edzőmeccseket – tudtuk meg Kis Károlytól. 

Ahogy említettük, az ajkaiak négyszer léptek pályára januárban. A zöld-fehérek a szintén NB II-es Dorogi FC ellen kezdtek, a székesfehérvári találkozót 1-0-ra nyerték a dorogiak. A folytatásban a Soroksár (NB II) vendégeként 3-1-re győzött az Ajka, amely a Budapest Honvéd (NB I) otthonában ikszelt (1-1), majd döntetlent játszott otthon a Pápai Perutz FC-vel (2-2). 

Kis Károly elárulta, a bajnoki szünetben egy játékos távozott tőlük Földi Botond személyében, érkező egyelőre nincs. – Csak akkor igazolunk új embert, ha minőségi futballistáról van szó. Télen nem könnyű erősíteni, mert a legtöbb játékosnak szerződése van. Nálunk visszatértek a sérültek, a hiányzók, így erős a keret, ütőképes a csapat. Az NB II-es együttesek tavaszi szereplése nagyban azon múlik majd, ki hányszor tudja elmondani magáról azt, hogy mindenki játékra kész. Kiegyensúlyozott az osztály, minden pontnak óriási jelentősége lehet – mondta a szakember. 

Az ajkaiak vasárnap (kezdés: 13.00) a BFC Siófok otthonában szerepelnek. Kis Károly az idei első riválist elemezve kiemelte: hozzájuk hasonlóan sok változás Siófokon sem volt, szervezett, stabil, agresszív csapatról van szó. 

– Bízom a sikeres rajtban. A Balaton-partiakkal mindig jó meccset játszunk, most eredményeset is szeretnénk – tette hozzá az edző. 

Kis Károlyt megkérdeztük az NB II átszervezéséről is, az osztály a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében húszról előbb 18, majd 16 csapatossá válik. 

– Pályafutásom során már rengeteg átszervezést megértem, tudom, hogy nincs más választás, alkalmazkodni kell az új helyzethez. Szerintem nem volt rossz a 20 tagú mezőny, a csökkentéssel kisebb terük marad az utánpótláskorú játékosoknak, a fiatalok minél több szerepeltetése pedig kimondott cél. Nem szabad elfelejteni, hogy innen, Ajkáról is több fiatal játékosnak sikerült az NB I-be továbblépnie. 

Visszatérve a vasárnapi rajtra, az ajkaiak a 11., a siófokiak a nyolcadik helyről várják az összecsapást. A két alakulat tavaly augusztusban 1-1-es döntetlent játszott egymással. 

A Veszprém megyeiek ősze egyébként hullámzó volt, akadtak eredményes időszakok, de a csapat – amely hat-hat sikerrel és döntetlennel, valamint nyolc vereséggel áll jelenleg – képtelen volt hosszabb távon stabil, jó teljesítményt nyújtani. Az FC Ajka legutóbb november 7-én nyert bajnokit, a Budaörs vendégeként szerzett három pontot, azóta kétszer kikapott és három alkalommal ikszelt. 

 

Csúcsderbi az első játéknapon

Húsz fordulót követően a Diósgyőri VTK (42 pont) vezeti a másodosztályú labdarúgó-pontvadászatot, a második helyen a Vasas FC (41) telelt, a harmadikon pedig a szezon meglepetéscsapata, az újonc Kecskemét (38). Az első két helyezett jut fel a tavaszi szezont követően az NB I-be. Érdekesség, hogy a tabellát vezető DVTK és a második helyen álló Vasas mindjárt az idei első játék­napon összecsap egymással. A 21. kör párosításai, programja, vasárnap, 13.00: Siófok–Ajka, Soroksár–Kecskemét, Szolnok–Budaörs, Pécs–Szentlőrinc, ETO FC Győr–Haladás, Nyíregyháza–Tiszakécske, Békéscsaba–Dorog, III. Ker. TVE–Szeged-Csanád, 17.00: Csákvár–Budafok. Hétfő, 20.00: Vasas–DVTK. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában