Kosárlabda: a veszprémiek új trénere a kemény munkában hisz

Hogy érzi magát az első heteket követően Veszprémben?

- Nagyon jól érzem magam azóta, hogy megérkeztem a városba, amely máris olyan, mintha az otthonom lenne. Az emberek elfogadtak, a klub elnökével remek a kapcsolatom, a város pedig gyönyörű, szép történelmi részekkel. Összességében tehát olyan, mintha otthon lennék.

Miért döntött úgy, hogy Veszprémben folytatja a pályafutását, mi tetszett meg önnek igazán a klub ajánlatában?

- Azért döntöttem a Veszprém mellett, mivel nagyon tetszett az a jövőkép a kosárlabdáról, amelyet az elnök, Naményi Miklós felvázolt. Egy olyan edzőnek tartom maga, amely szeret felépíteni játékosokat és csapatokat, ahogyan azt például a Hemofarmánál is tettem. Úgy láttam, hogy a Veszprém egy tökéletes klub a számomra, ahol ismét nyomot hagyhatok magam után. A Veszprém rengeteg dolgot kínál a kosárlabda fejlődése érdekében.

Veszprémi munkája kezdetén mi volt a legfontosabb feladata, min kezdett először dolgozni?

- A legfontosabb az volt, hogy felmérjem a helyzetet, amiben a csapat és a játékosok voltak. Készítettem egy tervet és egy elemzést arról, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy a játékosok jobbá váljanak és a szervezet a következő szintre lépjen. Igyekeztem a lehető legjobban összeállítani a csapatot.

Mi a véleménye a csapatról, milyen lehetőséget lát ebben az együttesben?

- Sok „alapanyag” áll a rendelkezésünkre. Mindig azt mondom a játékosoknak, hogy aki kitartó és képes túljutni az akadályokon, az nagyszerű játékossá válik. A legjobbamat fogom adni. Szeretnék mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy mindent kihozzon magából a klubért, a szurkolókért és persze önmagáért, a saját karrierjéért.

Hogyan kezdődött önnél a kosárlabda szeretete?

- Az 1970-es években kezdődött, amikor Jugoszlávia világbajnok lett, és a kosárlabda, akárcsak napjainkban az első számú sportág volt a térségben. Akkor kezdett el igazán tradicionális sportággá válni ezekben az országokban. A Ljubljanában győztes csapat játékosai még az első generációhoz tartoztak, akárcsak én. Jól emlékszem erre az időszakra, hiszen azóta a kosárlabda adja az életem nagy részét.

Számos remek csapatnak volt a vezetőedzője és nyert velük címeket. Mely eredményeire a legbüszkébb, mely pillanatokra emlékszik vissza a legszívesebben?

- Én nem a trófeákat számolom, ugyanis számomra a legnagyobb díjak azok a játékosok, akikkel együtt dolgoztam. Az, hogy én edzettem őket, a legfontosabb dolog, ők engem képviselnek, hiszen bennük tükröződik vissza a munkám. A legszebb emlékeim azok, amikor elkezdtem edzőként dolgozni, különösen az, hogy együtt dolgozhattam Aleksandar Nikolic professzorral a Partizannál. De kiemelném még a Hemofarm Vrsacnál töltött időszakot is, amikor sok tehetséges játékost edzhettem.

Milyen típusú edzőnek tartja magát, mind a vezetési filozófia, mind a taktikai felfogás szempontjából?

- Mindig azt akarom, hogy a játékosaim megértsék, hogy a siker a nagyon kemény munkából fakad. Majd a kemény munka után fontos az elemzés is a megfelelő elemek fejlesztése érdekében. Tehát a filozófiám a kitartásról, a megfelelő hozzáállásról és a kemény munkáról szól, amelynek eredménye először a védekezésen látható. A védekezésen keresztül a játékosok azt is megtanulják, hogy legyenek jobbak támadásban is.

A Hemofarmban a játékosa volt két későbbi NBA játékos is, Darko Milicsics, akit LeBron James után választották második helyen a 2003-as drafton és egyből bajnok lett Detroit Pistonsszal, valamint Boban Marjanovics, aki pedig jelenleg a Dallas Mavericksben játszik, és egy népszerű magasember a ligában. Meséljen egy kicsit róluk.

- Mindez egy tervvel kezdődött. Fiatal, tizennégy éves gyerekként érkeztek a Hemofarmhoz, és nagyon hamar megadtam nekik a lehetőséget, Milicsicsnek tizenhat, Bobannak tizennyolc évesen. Kitartó és kemény munka által váltak azzá, akik lettek. Nagyon nagy fegyelem és tisztelet jellemezte őket a klub és a kosárlabda iránt. Ennek köszönhetően jutottak el a csúcsra.

Jó barátságban van egy másik remek edzővel, a kilencszeres Euroliga-győztes és világbajnok trénerrel, Zeljko Obradoviccsal. Honnan és mióta ismerik egymást?

- Zeljko és én hosszú évek óta barátok vagyunk. Én örököltem a Partizan kispadját tőle, amikor Spanyolországba ment. Azóta ismerjük egymást, hogy Jugoszláviában játszottunk. Mindig is jó barátságban voltunk, kiválóan megértjük egymást akár a kosárlabdáról, akár az élet egyéb dolgairól van szó.

Végezetül mit üzenne a Veszprém-szurkolóknak?

- Azt kérem tőlük, hogy higgyenek bennünk, a csapatban és legyenek türelmesek. Az én játékosaim mindig tisztelik a szurkolókat, hiszen fizettek azért, hogy minket nézzenek. Vereség esetén is azt szoktam mondani a fiúknak, legyenek büszkék magukra és a csapatra, amennyiben megtettek mindent, hiszen a szurkolók is azt akarják látni, hogy mindig a végsőkig küzdenek. Profinak kell lennünk, ami azt is jelenti, hogy a szurkolók az elsődlegesek és tisztelnünk kell őket.