Vendégként szerepelnek

2022.04.16. 07:00

Az ajkai futballisták javíthatnak gyenge idegenbeli mérlegükön

Közvetlen riválisa ellen lép pályára, idegenben szerepel az FC Ajka vasárnap (17.00) a labdarúgó NB II-ben.

Horváth Gábor

Sejben Viktor (jobbra) győztes gólt lőtt a Haladás ellen, holnap is nagyon kellenének a pontok csapatának

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az ajkaiak az előző fordulóban, múlt vasárnap értékes és szép sikert arattak, a tabella első feléhez tartozó Haladást fektették két vállra hazai környezetben. A találkozó 1-0-val végződött, de akár több góllal is nyerhettek volna a Veszprém megyeiek, akik jóval aktívabbak voltak, mint vendégük. A szombathelyi alakulat csupán az első fél órában tartotta a lépést az Ajkával, amely a vezetés megszerzése után is többet támadott. 

A Haladás a második játékrészben sem tudott újítani, persze Devecseri kiállítása (a védő az 59. percben kapott piros lapot egy egyértelmű gólhelyzet megakadályozásáért) nem könnyítette meg a helyzetét. 

Összességében teljességgel megérdemelt volt az FC Ajka győzelme. A mérkőzést követően Kis Károly edző is ezt taglalta. 

– A játékosaim mindent megtettek a győzelem érdekében, sokszor kerültünk az ellenfél védelme mögé, és a védekezésünkről is mindent elmond, hogy a vendégek a kaput sem találták el az első félidőben. Remélem, ezzel a sikerrel elindulunk felfelé, és minél előkelőbb helyen végzünk a tabellán – nyilatkozta a szakember. 

Az ajkaiak – akik ezzel a 13. helyre jöttek fel a tabellán – sorozatban öt hazai bajnokijukon maradtak veretlenek (ebből hármat meg is nyertek), idegenben viszont nem megy a társaságnak. 
Heffler Tiborék idén hat meccsből öt alkalommal kikaptak vendégként, egyedül Győrben tudtak pontokat gyűjteni. Most kiemelten fontos lenne, hogy kitörjenek a rossz szériából. Következő ellenfelük, a Szentlőrinc közvetlen rivális, a 12. baranyaiak egy ponttal gyűjtöttek eddig többet, mint Kis Károly legénysége. 

Érdekesség, hogy a Szentlőrinc az előző három körben otthon szerepelt, nem túl jól, hiszen kétszer kikapott (Budafok, Soroksár), egyszer ikszelt (Budaörs). 

Ez alapján úgy tűnik, lehet keresnivalója az Ajkának, amely ősszel 3-1 arányban jobbnak bizonyult a riválisnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában