Szűkítik a keretet

2022.05.20. 14:49

A bajnok otthonában vendégszerepel a Balatonfüredi FC

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában a már bajnok és feljutó Mosonmagyaróvár otthonában vendégszerepel a Balatonfüredi FC. A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pixabay

- Hálistennek bent maradtunk, ezért a tervünk az, hogy azt a pozíciót megőrizzük, amit elértünk, vagy esetleg, ha lehet, még előrébb akarunk lépni – fogalmazott a Napló érdeklődésére Borgulya István, a fürediek edzője. -  Mindkét csapat számára jutalom a hétvége: mi kiharcoltuk a harmadosztályú tagságot, a Magyaróvár pedig feljutott az NB II-be.

A fürediek szakvezetője és csapata persze nem feltartott kézzel megy a szombati meccsre, ugyanis pontot, pontokat szeretnének szerezni.

- A jövő? Nekem is jár az agyam, hogy mi lesz, hiszen két héttel több lett most az időnk – válaszolta az edző. - Az biztos, hogy a keretet szűkítenünk kell, ugyanakkor játékosokat is kell néznünk posztokra, mert erősítenünk is kell. De persze van időnk a következő szezonig.

Borgulya István elmondta azt is, hogy ebben a félszezonban sokan voltak a keretben, biztos lesznek távozóik, mert ennyi embert „nem bír el” a klub költségvetése.

- Számomra nem túl kedves időszak jön, hiszen olyan emberektől is el kell majd búcsúznunk, akikkel jó kapcsolatot alakítottunk ki. Ez sohasem jó, de meg kell tennünk – árulta el. - Lehetnek persze majd olyanok is, akiknek ugyan el kell menni, de jót fog tenni nekik a környezetváltozás, és egy új helyen meg tudnak újulni.

A meccsről az edző elmondta, soha nem szeret veszíteni, ha tét nélküli a meccs, ha nem, ezért...

- Jobb a hangulat, ha nyersz, és én is ezt a hangulatot szeretem, szeretném a hétvégén is – jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában