2022.05.13. 19:53
Felszabadult játékot vár az edző a Gárdony ellen
A labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 36. fordulójában a Gárdonyi-Agárd Gyógyfürdő együttesét fogadja a Balatonfüredi FC. A találkozón vasárnap 17 órakor indul az útjára a labda.
Forrás: pixabay.com
A tények: a Füred 41 ponttal a 14. helyen áll, míg a Gárdony 19 ponttal a 19.. Nem nehéz kitalálni, elég ránézni a tabellára és az is kiderül, hogy a házigazdák megerősítették az NB III.-as tagságukat, míg a vendégek a bajnokság végén búcsúznak a harmadik vonaltól.
– Több győzelmünk van, bármi történik is, kiharcolta a csapat a bent maradást, ám ettől függetlenül szeretnénk megtartani pozíciónkat – fogalmazott Borgulya István, a Füred mestere, aki elárulta: a tavaszi első négy-öt forduló után érezte, nem lehet gond, ki tudják vívni a bent maradást. Úgy érzi, hogy céljaik érdekében egy kicsit mást kellett játszania csapatának, mint amit ő kedvel, hiszen szeret támadószellemben játszani, ám most a védekezésre kellett figyelniük, ezért a középpályát alaposan megerősítették, hogy lehetőleg ne kapjanak gólt, de ők rúgják az elsőt.
– A Gárdony ellen felszabadult játékot várok, de látom a játékosokon, hogy győzni szeretnének – fogalmazott Borgulya István. – Az első ötben vagyunk a tavaszi eredmények alapján, amit szeretnénk megtartani. Biztos, hogy több lehetőséget adok azoknak, akik kevesebbet játszottak.